Duma György

 

Az égetett agyag foszforfelvétele

 

Építőanyag 20. évf. 1968. 12. szám. 450 – 456. o.

 

  Ismeretes, hogy a Föld felszíni és ahhoz közeli részein gyakoriak azok a vízzel alakíthatóvá váló természetes nyersanyagok, melyeket a geológia a laza törmelékes kőzetek csoportjába sorol, a köznapi életben általánosan elfogadott módon agyag gyűjtőnéven az ősi agyagművesség, fazekasság alapanyagaként ismernek. Szemcséik nagyrészt az eruptív kőzetek finom részeiből és ásványaiból állnak. Mivel a földkéreg külső részét borító eruptív kőzetek csaknem mindegyikében megtalálhatók a foszfortartalmú ásványok, azért érthető, hogy a bezáró kőzet mállása után az agyagoknak és később a belőlük készített termékeknek is alkotórészeivé válnak. Az agyagok foszfortartalma legnagyobb részben ásványi eredetű és a természetes körülmények között nehezen feltáródó klór és fluortartalmú foszfátokhoz, az apatitásványokhoz és foszforitokhoz van kötve. Az agyagok keletkezésével függ össze, hogy ásványi összetevőik meghatározott mérettartományban dúsulnak. Úgy találtuk, hogy ez alól a foszforásványok sem kivételek. Az általunk vizsgált fazekasagyagok foszfortartalma a kis szemcsék irányában jelentősen csökkent, ellentétben az irodalmi adatokkal (1). Az iszapolt agyagnak ezért a nyers bányaterméknél mindig kisebb a foszfortartalmuk (1. és 2. táblázat).

 

  1. táblázat

 

 

Fazekasagyagok lelőhelyei

Nyerstermék szemcsenagysága 2 mm alatt

 

Iszapolt termék szemcsenagysága 0,02 mm alatt

 

P%

P2O5%

P%

P2O5%

Szekszárd

0,0741

0,1696

0,0164

0,0377

Hódmezővásárhely

0,0669

0,1532

0,0179

0,0411

Csákvár

0,0517

0,1185

0,0090

0,0207

Magyarszombatfa

0,0321

0,0735

0,0143

0,0329

 

  1. táblázat.

 

Fazekasagyagok lelőhelyei

Iszapolt termék szemcsenagysága 0,02 mm alatt

P%

P2O5%

Kunszentmárton

0,1171

0,2694

Szarvas

0,0364

0,0834

Nádudvar

0,0352

0,0807

Karcag

0,0340

0,0779

Mezőtúr

0,0267

0,0612

Kaposvár

0,0154

0,0353

Mohács/a

0,0137

0,0314

Mohács6b

0,0090

0,0206

Fazekasagyagok lelőhelyei

Iszapolt termék szemcsenagysága 0,02 mm alatt

P%

P2O5%

Tűzálló agyag, Felsőpetény

0,0276

0,0633

Bentonit, Istenmezeje

0,0138

0,0316

Kaolin, Zetliz

0,0087

0,0199

Illitkaolin, Sárospatak

0,0180

0,0414

 

 

  Mivel minden állati és növényi eredetű szerezet felépítésében jelentős szerepe van a foszfornak, azért a felszín és ahhoz közeli agyagrétegekben – a talajokban – ahol nagymértékben fordulnak elő élő szervezetek és szerves eredetű anyagok, a foszfortartalom a biológiai akkumuláció miatt a mélyebben fekvő rétegekben tapasztalt értéket messze meghaladhatja. A talajba kerülő és ott felhalmozódó növényi és állati eredetű anyagok bomlását mind aerob, mind anaerob körülmények között behatóan vizsgálták (2, 3, 4). Megállapították, hogy a foszforsavas észterek a növényi és állati szervezetek lebomlásának minden szakaszában megtalálhatók, e folyamat jellegzetes terméke a foszforsav (3). A foszforsavnak – mely a szerves anyagok bomlásakor és a talaj mikroorganizmusainak a foszforásványokra gyakorolt oldóhatásából egyaránt keletkezhet – jelentős szerepe van azokban a folyamatokban, melyek során újabb foszforásványok keletkeznek az agyagokban. Kétségtelen, hogy a felszínhez közel fekvő agyagrétegek foszfortartalma az eredeti foszforásványokon és később a biológiai akkumulációval felhalmozódó foszforvegyületeken kívül nem kis mértékben az újonnan keletkezett foszforásványokban található. A foszfátionok megkötődésében jelentős szerepük van az adszorpciós- és ioncsere-folyamatoknak is, melyek elsősorban az agyagásványokkal kapcsolatban létesülnek (5, 6, 7, 8, 9, 10). A foszfátionoknak a különböző agyagásványokon történő megkötődésénél az ioncserének az adszorpciónak és a kémiai kötésnek a szerepe nehezen választható el egymástól (11). Mivel a foszfátionok a különböző ásványokkal valamilyen formában igen rövid idő alatt megkötődnek, azért mozgékonyságuk az agyagokban rendkívül korlátozott (12). Részben ebből is következik, hogy a felszínhez közelálló agyagrétegek foszfortartalma kis fészekben dúsul, és megoszlása a természetes nem trágyázott talajokban sem egyenletes (13). Ezért olyankor, midőn a cserépedények készítéséhez szolgáló agyagokat a felszínhez közeli részekből termelik, a feldolgozásra kerülő anyagban a foszfáttartalom megoszlása rendkívül egyenlőtlen.

  Az edények anyagában azonban a foszfáttartalom ebben az esetben sem lehet egyenlőtlenül elosztva, mivel a feldolgozás közben az agyagok igen nagy mértékben átdolgozódnak. Fokozott mértékben áll ez akkor, amikor az agyagot feldolgozás előtt iszapolással nemesítik. E megállapításunkat mind a napjainkban készített fazekastermékek, mind a kerámiai leletanyag egyes darabjainak kémiai vizsgálata messzemenően igazolta. Az ásatások során felszínre került mázatlan cserépedények között azonban nem kis számmal találunk olyanokat is, melyeknek foszfáttartalma helyenként feldúsult. Igen sok esetben – különösen az edények alsó részein – a cserépanyag átlagát messze meghaladó értéket határozhattunk meg. (1. ábra)

 

 

1. ábra. Az alsó részén kimagaslóan magas foszfáttartalmú edény, kora rézkorú temető sírjából. (Ószentiván – Tiszasziget-, VIII. 3. sz. sír, B. Kutzián I. ásatása 1960.)

 

Számos edénynél azt tapasztaltuk, hogy a cserépanyag foszfáttartalma a peremrésztől kiindulva a fenék irányába folyamatosan nő (2. ábra).

2. ábra. A peremrésztől az alja irányában gyengén fokozódó foszfáttartalmú edény, VI. századi temető sírjából. (Környe, 152. sír, Erdélyi I. és Salamon Á. Ásatása 1955.)

 

Érdekes módon a foszfáttartalomnak az említett irányban történő fokozatos dúsulását olyan mázatlan cserépedényeknél is megfigyelhettük, melyek részeit szétszórtan találták, s a töredékek egybetartozását csak a restaurátori munkálatok után, az egyes darabok összeépítésénél lehetett meghatározni.

 

 

3. ábra. A peremrészektől az alja irányában nagymértékben fokozódó foszfáttartalmú edény, preszkíta temető sírjából. (Mezőcsát, 29. sz. sír, Patek E. ásatása 1958 – 63.)

 

Kétségtelen, hogy e rendszeres foszfordúsulást sem az agyag eredeti foszfortartalmával sem a földben való fekvés során bekövetkezett változással magyarázni nem lehetett. Az ilyen edény anyagában a foszforfelvétel csak abban az időben következhetett be, amikor a töredékek még egybetartoztak. Némely esetben az edények egyes részein, ahol anyaguk tömörebbre égett, az átlagnál kisebb foszfortartalmat találtunk. E megfigyelés alapján fel kellett tételeznünk, hogy a vizsgált cserépedények foszfortartalma csak a kiégetésüket követő időből származhat. Kivételesen olyan edényeket is találtunk, melyeknél a legmagasabb foszfortartalmat a peremrészeknél észleltünk. Ezeknél az edényeknél csaknem minden esetben, a magas foszfáttartalmú helyek közvetlen közelében, nagyobb tömegű szerves anyag egykori jelenlétére utaló nyomokat találtunk. Így az edények peremén levő állatcsont, vagy az eltemetett test közelsége jól értelmezhette a foszfáttartalom eredetét (31, 32).

  Ismeretes, hogy a cserép látszólagos porozitása (vízfelvevő képessége) az égetési hőmérséklet emelkedésével fokozatosan csökken. Abban a hőmérséklet-tartományban melyben feltehetőleg az őskori mázatlan edényeket kiégethették, a cserépanyag porozitása rendszerint még olyan nagy, hogy az edény pórusain keresztül a folyadékokat átengedi. Ezért mind a tárgyalt mázatlan cserépedények anyaga, mind a környező talaj, a bennük tárolt ételneműekkel, illetőleg azok lebomlási termékeivel átitatódhat. Irodalmi adatokkal egyezően alkalmunk volt megfigyelni, hogy az említett edények közvetlen környezetében levő talaj foszforsav tartalma feldúsul, és némely esetben az edényeket kitöltő földanyagon meghatározott értéket is messze meghaladja (14, 15).

  Önként adódik, hogy az edényeket kitöltő és azokat körülvevő föld, valamint a cserépanyag foszfortartalmának dúsulását is azonos módon az edények egykori szervesanyag-tartalmával hozzuk összefüggésbe (4 ábra).

 

  

 

4. ábra. Az edényt kitöltő föld és a cserép foszfáttartalmának dúsulása. (Környe, 125. sír, Erdélyi I. és Salamon Á. Ásatása 1955.)

 

Az a már előzőleg említett megfigyelés, mely szerint egyes cserépedények foszfáttartalmának helyenkénti dúsulása nagyobb tömegű szerves anyag jelenlétével volt kapcsolatos ugyancsak alátámasztja azt a feltevést, hogy az agyagok égetett állapotukban is alkalmasak lehetnek foszfátionok megkötésére.

  Ismeretes, hogy a különböző szerves anyagok bomlásának végső termékei között minden esetben a foszforsav is jelen van (3). Mivel a foszforsav jelentős tényezője a talaj foszforásványainak és foszfátjainak kialakulásában, joggal feltehető volt, hogy azokban a folyamatokban is döntő szerepe van, amelyek a szervesanyagokkal érintkező cserépanyagok foszfortartalmának általunk megfigyelt növekedését eredményezték a foszforsavnak a különböző kerámiai nyersanyagokra és égetett termékeire, valamint a különböző oxidokra gyakorolt hatását az utóbbi évtizedekben behatóan tanulmányozták. Ma már adataink vannak a különböző kationok jelenlétében a polimer foszfátok keletkezéséről és a feltehető szerkezetek kialakulásáról (16). Más vizsgálatok során kitűnt, hogy a foszforsav elsősorban alumínium-oxiddal, általában bázikus oxidokkal, számos foszfátot alkothat (17, 18). Annak ellenére, hogy a foszfátkötések kialakulásával összefüggő kérdések ma még nem minden vonatkozásban tisztázottak, ipari vonatkozásuk máris rendkívül jelentős. Számos tanulmány foglalkozik a foszfátkötésű tűzállóanyagok, döngölőmasszák (19, 20) valamint tűzálló betonok (21) gyártásával.

  Az említett tanulmányok a képlékeny kerámiai anyagoknak – elsősorban az agyagoknak – a hőmérséklet függvényében történő foszforsav-felvételét nem tárgyalják. Az őskori edények foszfortartalmával kapcsolatos kérdések tisztázására, a foszforfelvétel lehetőségeinek és az azt befolyásoló tényezők megismerésére, elengedhetetlen volt vizsgálat tárgyává tenni az agyagok hőmérséklet függvényében mutatott foszforfelvételét is. E célból kísérleteket folytattunk az ásatások alkalmával felszínre került edények anyagával, valamint a cserépedények készítésére vonatkozó alkalmával felszínre került edények anyagával, valamint a cserépedények készítésére alkalmas agyagokkal, illetőleg különböző hőmérsékleten égetett termékeivel is. A fazekasagyagokban – mint ismeretes – több ásványcsoporttal lehetnek képviselve a foszfátionok megkötésében jelentős szerepet betöltő agyagásványok. Célszerűnek látszott ezért a cserépanyagok foszforfelvételének tanulmányozását olyan, viszonylag egységes, nyersanyagokon végezni, melyek gyakorlatilag csak egy-egy agyagásványcsoportot tartalmaznak. E megfontolásnak megfelelően kísérletsorozatunk első szakaszában gyakorlatilag csak kaolinitet tartalmazó kaolint, továbbá túlnyomóan illitásványból álló iszapolt kaolinokat és nagy montmorillonittartalmú bentonitot alkalmaztunk. A további kísérleteinkhez több jellegzetes típust képviselő magyarországi fazekasagyagot választottunk. E nyersanyagok égetett termékein kíséreltük meg laboratóriumi körülmények között azt az edények anyagában tapasztalt foszfordúsulást előidézi, amely, feltevésünk szerint, a különböző szerves anyagok lebomlásának hatására természetes körülmények között következett be és ami a földben való fekvésük során is megmaradt.

  Legmegfelelőbbnek látszott ezért a foszfátionoknak a cserépanyagban történő megkötődése tanulmányozásakor a kerámiai anyagok foszforfelvételét egyrészt közvetlenül, foszforsav oldatból, másrészt olyan szerves vegyületből előidézni, melyből a kísérleti körülmények között szintén foszforsav keletkezik. Ez utóbbi célra elméleti megfontolások alapján, a különböző szövetekben viszonylag nagy mennyiségben található adenozin-trifoszfátot (ATP) választottuk. Az adenozin-trifoszfát az adenozinnak – mely az adenin és ribóz glikozidja – három foszforsavval észterezett alakja. E molekulában a foszfor, szervetlen pirofoszfátkötésekhz hasonlóan, pirofoszfátot alkotva, az adeninhez kapcsolódó ribóz 5-ös szénatomját észterezi. Az adenozin-trifoszfát (ATP) utolsó foszfátgyökének hidrolízisével adenozin-difoszfát (ADP), majd a következő foszforsavgyök lehasadásával (AMP) - adenozin-5-oszfát – keletkezik, miközben foszforsav szabadul fel. Kísérleti körülményeink az ATP bomlására nem voltak kedvezőek, de az ATP utolsó foszfátgyökének bizonyos fokú hidrolízise lehetővé vált.

  Kísérleteink során minden esetben olyan granulált anyagokkal dolgoztunk, amelyeknek azonos volt a szemcsemérete. A hőkezelést (égetést) 20 ºC és 1000 ºC hőmérséklethatárokon belül, minden mintánál egyező körülmények között, meghatározott hőmérsékleten végeztük. Minden – ismert foszfáttartalmú – terméket égetés után azonos hőmérsékleten 96 óráig, foszforsavat illetőleg szerves foszforvegyületeket (ATP) tartalmazó vizes oldatban tartottunk, ezt követően egységesen mostuk, majd légszárazon szárítószekrénybe helyezve 105 ºC – hőmérsékleten súlyállandóságig szárítottuk, végül, a kezelés hatására bekövetkezett változás megismerése céljából, ismét meghatároztuk a foszfáttartalmukat. A minták fajlagos felületének a hőkezelés (égetés) hatására bekövetkező folyamatos változását metilénkék-adszorbciós-módszerrel (28), a porozitás csökkenését vízfelvétel meghatározásával követtük (5., 6. ábra).

5. ábra. Fajlagos felület csökkenése 20 – 1000 ºC között hőmérséklet függvényében. 1. iszapolt kaolin (Zettliz), 2. Illitkaolin (Sárospatak), 3. bentonit (Istenmezeje)

 

6. ábra. Látszólagos porozitás – vízfelvevő képesség – csökkenése 600 – 1000 ºC között hőmérséklet függvényében. 1. tűzálló agyag (Felsőpetény), fazekasagyagok 2. (Mohács), 3. (Szekszárd), 4. (Magyarszombatfa)

 

7. ábra. Kaolin 20 – 1000 ºC között hőmérséklet függvényében meghatározott: I. foszforfelvétele, és II. Al2O3-tartalmának savoldhatósága. (Zettlizi kaolin)

 

E mérésekkel párhuzamosan végzett foszfátmeghatározások jól mutatták, hogy a kísérleti körülmények között mind a foszforsav, mind az ATP vizes oldatából jelentős foszforsavfelvétel történt. A foszforfelvétel mértéke nem mutatott párhuzamosságot egyetlen esetben sem a fajlagos felületnek, illetőleg a porozitásnak az égetési hőmérséklet emelkedése során bekövetkező csökkenésével. Mivel a kaolin foszforfelvétele, fajlagos felületének folyamatos csökkenése ellenére, meghatározott hőmérséklethatárok között fokozódik, azért az égetett termékek esetében a foszfátionok megkötődését már nem lehet a nyers kaolinnál megfigyelt módon magyarázni (5, 6, 7, 8). A kaolincsoport ásványainak anyaga, víztelenedésük után, kovasav és alumínium-oxid rendellenes keverékének tekinthető (22). Megfigyeltük, hogy a kaolin – és a kaolinitásványt tartalmazó agyagok – foszforfelvétele azonosan a termékek Al2O3-tartalmának a hőmérséklet függvényében változó savoldhatóságát az ásvány víztelenedésével, szerkezetének fokozott átalakulásával, szétesésével hozták összefüggésbe (23, 24, 25). A víztelenedett kaolinit – a metakaolin – rendkívül nagy kémiai aktivitást mutat (26, 27), s így érthető, hogy a foszfátionokkal a kaolinit ásványnál (nyers kaolinnál) sokkal kedvezőbben léphet reakcióba. E megállapításunk önként adódik a foszforfelvétel jellegéből, az alumínium-foszfátok keletkezését azonban csak feltételezzük, ez idő szerint biztosan meghatározni nem lehetett.

  A kaolinitásványt tartalmazó nyersanyagok égetett termékeinek rendkívül kedvező foszforfelvételét (10. ábra) hasonló körülmények között az illit-kaolinnál, de különösen a montmorillonit-tartalmú nyersanyagoknál (a bentonitoknál) nem lehetett megfigyelni. Az utóbbi agyagásványok szerkezetéből adódik, hogy nincsen a metakaolinnak megfelelő átalakulási formájuk (8.,9. ábra.)

 

8. ábra. Illitkaolin 20 – 1000 ºC között hőmérséklet függvényében meghatározott: I. foszforfelvétele, és II. Al2O3-tartalmának savoldhatósága. (Sárospataki kaolin)

 

9. ábra. Bentonit 20 – 1000 ºC között hőmérséklet függvényében meghatározott: I. foszforfelvétele, és II. Al2O3-tartalmának savoldhatósága. (Istenmezeji bentonit)

 

10. ábra. Kaolinittartalmú tűzálló agyag 500 – 1000 ºC között hőmérséklet függvényében meghatározott: I. foszforfelvétele, 1/10 3 N-foszforsavból és II. Al2O3-tartalmának savoldhatósága. (Felsőpetényi agyag)

 

  Annak ellenére, hogy a magyarországi fazekasagyagoknál az uralkodó agyagásvány legtöbb esetben az illit, azt tapasztaltuk, hogy a kísérleti körülmények között mind a foszforsav, mind az ATP vizes oldatából igen kedvező foszforfelvételt mutattak. Kétségtelen, hogy ezeknél az agyagoknál az alumínium-foszfátok mellett vas, kalcium és számos más foszfát kialakulására is lehetőség van. Ismeretes, hogy az égetés folyamán, az agyagásványok szétesésekor az anyag fellazulása következik be, és ezzel többek között a vasásványok is hozzáférhetőbbé válnak (29, 30). E jelenség jól észlelhető a kaolinok és agyagok hőmérséklet függvényében meghatározott Fe2O3 oldhatóságánál. Sok esetben meg lehet figyelni – a kísérleti körülményeink között is – a kalciumfoszfátok képződését, amire a gyakran magas mésztartalmú fazekas agyagoknál különösen kedvező lehetőség van. Több jellegzetes fazekasagyag vizsgálata egyértelműen azt mutatta, hogy a foszforfelvételt a hőkezelés – az égetés ideje és hőmérséklete – nagymértékben befolyásolja. A foszfátionok felvétele a hőmérséklet emelkedésével kezdetben minden agyagnál növekszik, majd fokozatosan csökken (11., 12., 13. ábra).

 

11. ábra. Vörösre égő illit tartalmú fazekasagyag 500 – 1000 ºC között hőmérséklet függvényében meghatározott: I. foszforfelvétele, valamint II. Al2O3-tartalmának savoldhatósága. (Mohácsi agyag)

 

12. ábra. Vörösre égő illit tartalmú fazekasagyag 500 – 1000 ºC között hőmérséklet függvényében meghatározott: I. foszforfelvétele, valamint II. Al2O3-tartalmának savoldhatósága. (Szekszárdi agyag)

 

13. ábra. Fazekasagyag 500 – 1000 ºC között hőmérséklet függvényében meghatározott: I/a, az előzőekkel azonos hígításban levő ATP-oldatból és I/b. 0,3 N-foszforsavból történt foszforfelvétele, valamint II. Al2O3-tartalmának savoldhatósága. (Magyarszombatfai agyag)

 

 

  A hőmérséklet függvényében maximumgörbével jellemezhető, sohasem követi – az agyagok esetében sem – a cserép fajlagos felületének, illetőleg a vízfelvétellel meghatározott látszólagos porozitásának változását. Kísérleteinknél azt tapasztaltuk, hogy a foszforfelvétel legkedvezőbb 600 ºC és 800 ºC hőmérséklethatárok között, tehát abban a hőmérséklettartományban, melyen belül az őskori edényeket kezdetleges körülmények között feltehetően kiégették.

  Mivel az agyagok égetett állapotban, meghatározott körülmények között, alkalmasak a foszfátionok tartós megkötésére, azért az őskori cserépedények foszfáttartalmának dúsulása alapján bizonyos esetekben következtetni lehet egykori rendeltetésükre is.

  A laboratóriumi vizsgálatok igazolták azt a már korábban említett feltevésünket, mely szerint az edények, tömörre égetett részein, azonos körülmények között, a foszforfelvétel kedvezőtlenebb, mint ugyanannak az edénynek más részein.

A foszforfelvétel mértékét, azonos körülmények között, ugyanazon nyersanyagnál, a foszforsavat tartalmazó oldat koncentrációja is nagymértékben befolyásolja. (13., 14. ábra).

 

14. ábra. Kaolin 20-1000 ºC között hőmérséklet függvényében meghatározott foszforfelvétele: I. ATP – vizes oldatából, II. 0,10 N-, valamint III. N-foszforsavból (Zetilizi kaolin)

 

Összefoglalás

  A kísérletek azt mutatták, hogy az agyagok foszforfelvételének lehetősége foszforsavat tartalmazó oldatokból az égetéssel – meghatározott hőmérséklethatárokon belül – nagymértékben emelkedik. A foszforfelvételt a hőmérséklet függvényében olyan maximumgörbével lehet jellemezni, melynek legmagasabb értékei a különböző agyagoknál 600 és 800 ºC hőmérséklethatárok közé esnek. A foszforfelvétel mértékét a nyersanyagok ásványi összetétele, az égetési idő és hőmérséklet, és az oldatban levő foszfátionok koncentrációja befolyásolja. Mivel az égetett agyag meghatározott feltételek mellett alkalmas a foszfátionok tartós megkötésére, azért az őskori cserépedények foszfáttartalmának dúsulása alapján következtetni lehet egykori rendeltetésükre.

 

Irodalom

(1) Rautenberg, E.: Über die Berücksichtigung der Bodenart beri Untersuchunger der Böden auf ihre Phosphoräurebedürfigkeit. Zeitschrift für Pflanzenernährung, Düngung und Bodenkunde. 1931. 302 – 356. o.

(2) Walcher, K.: Studium über die Leichenfäulnis, mit besonderer Berückichtigung der Histologie derselben. Wirchows Archiev. 1928. 268. 17.

(3) Spect, W.: Chemische Abbaureaktionen bei der Allgemeinen Patologie. 1937 138 – 180.

(4) Lengyel, I., Nemeskéri J.: A csontvázleletek dekompozíciójáról. Antropológiai Közlemények. 1964. 69 – 82.

(5) Coleman, R.: The Mechanism of Phosphate fixation by Montmorlillonitic and Kaolinitic Clays. Soil Science Societí of America. 1944. 72 – 78.

(6) Stout, Pl. R.: Alterations in Crystal Structure of Clay Minerals as Result of Phosphate fixation. Soil Science Society of America. 1939 177 – 182.

(7) Black, C. A.: Phosphate fixation by Kaolinitic ant other Clays as affected by Phosphate concentration and Time of Contact. Soil Science Society of America. 1942. 123 – 133.

(8) Hendriks, S. B., Dean, L. A.: Basic Concepts of and Fertilizer Studies with Radioactive Phosphorus. Soil Scence Society of America. 1947. 98 – 100.

(9) Hall, N. S., MacKenzie, A. J.: Measurement of Radioactive Phosphorus. Soil Science Society of America. 1947. 100 – 106.

(10) MacAuliffe, C. D.: Exchange Reactions Between Phosphates and Soils: Hydroxilic Surfaces of Soil Minerals. Soil Science Society of America. 1947. 119 – 123.

(11) Jasmund, K.: Die silicatischen Tonmineralien. Verlag Chemie Gmbh., Weinheim Monographien zu ,,Angewandte Chemie” und ,,Chemie Ingenieur Technik” 1951. 47 – 49.

(12) Stoye, K.: Die Anwendug der Phosphatmethode auf einem mittelalterlichen Friedhof. Jahresbericht für mitteldeutsche Vorgeschichte. 1950. 180 – 184.

(13) Rautenberg, E.: Löslichkeit und Verteilung der Phosphorsäure im Boden. Zeitschrift für Pflanzenernährung, Düngung und Bodenkunde. 1934/35 270 – 282.

(14) Jakob, H.: Zur Gebrauchsbestimmung von Grabhugelkeramik. Forschungen und Fortschritte. 1954. 10 – 12.

(15) Uzsoki, A.: Előzetes jelentés a Mosonszentmiklós – Jánosházapusztai bronzkori temető ásatásának erdményeiről. Arrabona. 1959. 53 – 70.

(16) Thilo, E: Zur Chemie der kondensierten Phosphate Chemische Technik. 1956. 251 – 258.

(17) Gitzen, W. A., Hart, L. Dl, Mac Zurna, G.: Phosphate Bonded Alumina Castales. Some Properties and Applications American Ceramic Society Bulletin. 1956. 217 – 223.

(18) Bechtel, H., Ploss, G.: Über das Abbinden von keramischen Rohstoffen mit Monoaluminiumphosphat-Lösung Berichte dr Deutschen Keramischen Gesellschaft. 1960. 362 – 267.

(19) Lehnhäuser, W.: Feuerfeste Leichtsteine und Stampfmassen. Euro-Ceraic. 1954. 101 – 102.

(20) Trömel, G., Obst, K. H.: Die Cerbesserung von Silikatsteinen durch Zusatz von Aluminiumphosphat. Arhiev von Eisenhüttenwesen. 1955. 307 – 318.

(21) Cser, A.: Különleges tűzálló betonok. Építőanyaga. 1957. 293 – 297.

(22) Grofcsik, J.: A kerámia elméleti alapjai. Akadémiai Kiadó. Budapest, 1956. 205.

(23) Sokoloff, A. M.: Zur Frage des molekularen Zerfalls des Kaolinits im Anfangsstadium des Glühens. Tonindustrie-Zeitung. 1912. 1107 – 1110.

(24) Keppler, G.: Zur Kenntnis der Tonsubstanz. Sprechsaal 1925. 614 – 615.

(25) Neumann, B., Kobe, S.: Zur Kenntnis der Tonsubstanz. Sprechsaal. 1926. 607 – 609.

(26) Budnikoff, P.: Zur Untersuchung dr Eigenschaften verschiedener hoch erhitzter Kaoline. Berichte der Deutschen Keramischen Gesellschaft. 1935. 349 – 354.

(27) Tammann, G. Pape, W.: Überden Wasserverlust des Kaolins und sein Verhalten in festem Zustande zu den Carbonaten und Oxyden der Erdalkalien. Zeitschrift für Anorganische Chemie. 1923. 43 – 67.

(28) Juhász, Z.: Agyagféleségek fajlagos felületének és dezagregációs fokának meghatározása metilénkék adszorpció mérésével. 1958. 400 – 407.

(29) Riecke, R., Plein, J.: Eisenverbindungen in Kaolinen und Tonen und ihr Verhalten beim Brennen. Berichte der Deutschen Keramischen Gesellschaft. 1940. 265 – 278.

(30) Krause, O.: Über den Bindungszustand des Eisenoxyds in keramischen Tonen. Berichte der Deutschen Keramischen Gesellschaft. 1933. 493 – 497.

(31) Duma, Gy.: Archeological Importance of the Phosphate Content of Ancent Pots. Current Anthropology. Megjelenés alatt.

(Az eredményekről közölt fényképeket az ásatók hozzájárulásával adjuk. 1 – 3 Susits, L. felvételei.)

 

Vissza Duma György cikkeinek listájához

 

Vissza a főoldalra

.