Ennek a tanulmánynak a begépelt változata némileg eltér az eredeti, nyomtatott változattól, mert Duma György maga javított a cikkében utólag tollal.

Az eltérések a következők:

1.

- A címhez írta a 4-es lábjegyzetet.

- A bevezetésben eredetileg 1-4 lábjegyzet szerepel, amit kijavított 1-3-ra.

Meg kell jegyezni még, hogy a cikk elején történő utalás, – ami szerint csak Pannóniában készültek mázas kerámiák – mára elavult. Minden római tartományban készült mázas kerámia. Ezt az egy eltérést leszámítva cikk jól használható, technológiai szempontból nagyon sok hasznos gondolatot tartalmaz.

2.

Az Aranygeléttel készült pannóniai cserépedényekhez képest:

- Az 1. és 2. ábra hasonló, de nem azonos a két cikkben. A 4. ábra kis eltéréssel megtalálható a későbbi cikkben, jobb minőségben, de a II. csoportban levő agyagok ott már nem folyamatos számozással vannak jelölve, hanem betűvel. A hevítőmikroszkópos felvételek itt részletesebbek.

- Az aranygeléttel készült pannóniai cserépedények c. cikkben vannak az ehhez kapcsolódó irodalmi források.

3.

A kémiai anyagok neveit a mai helyesírásnak megfelelően átírtam.

 

Véninger Péter

 

Duma György

 

Mázas cserépedények a római korból (4).

 

Építőanyag. 34. (1982) 138 – 144. o.

 

 

Pannónia területén a késő római császárság idejében gyakoriak a mázas cserépedények (1. ábra).

 

 

1. ábra. Pannóniai mázas cserépedény (Csopak)

 

  Feltehető, hogy azok előállítása elsősorban e tartományra korlátozódott. A sajátos kerámiacsoporthoz kapcsolódó régészeti és természettudományos kérdésekkel napjainkig meglepően kevés tanulmány foglalkozott (1-3).

  A kémiai vizsgálatok alapján ismert, hogy a római cserépedények felületét borító üvegszerű rétegeknek minden esetben jelentős ólomtartalma van. Ólomtartalmuk átlagosan 62 PbO%, kivételesen 72 PbO%. Ennek megfelelően azokat az ólomtartalmú fazekasmázak csoportjába sorolják.

  A mázak színe nem egységes, túlnyomóan sárgás vagy zöldes árnyalatú barna, vannak zöld, sárga és élénk narancsos színűek is. Az edények egyik csoportjának az ólmos fazekasmázakhoz hasonlóan, fényes üvegszerű felülete van. Legtöbb esetben a mázak részben vagy teljesen fedőhatásúak és gyengén zsírfényű. Ilyenkor a mázfelületek hullámosak, némely esetben érdesek, gyakoriak a tűszúrások, kráterek és a foltos elszíneződések.

  A nagy ólomtartalmú mázak közös jellemzője, hogy olvadékuk jól nedvesíti a kerámiai anyagokat. Kis felületi feszültségük és viszkozitásuk miatt tűszúrásoktól mentes, sima, fényes felülettel terülnek el. Éppen ezért a római cserépedények fénytelen, érdes, tűszúrásos felületi rétegeit joggal lehetne nagy ólomtartalmuk alapján, kellően ki nem olvadt fazekasmáznak tekinteni.

  Sok esetben felismerhető, hogy a római edények mázait a fazekasmázakhoz hasonlóan mártással, leöntéssel máskor fröcsköléssel vitték fel vizes szuszpenzió alakjában a tárgyak felületére.

  Mint ismert a mázrétegek – kivételektől eltekintve – a nyers vagy égetett agyagfelületre felvitt olyan őrleményekből képződnek melyek teljesen vagy részben már üvegből állnak (frittelt mázak), máskor az üveg képződéséhez szükséges összetevőket tartalmazó nyersanyagok keverékei (nyers mázak). Éppen ezért mind a frittelt mind a nyers mázak olvadása egész tömegükben egyszerre és az alapanyagtól függetlenül következhet be.

  Jól látható, hogy az edények felületén lévő, az első megítélésre kellően ki nem olvadt máznak tűnő, fénytelen vagy csak gyengén zsírfényű anyag olvadása a fazekasmázaktól eltérően, minden esetben a cseréppel alkotott határfelületen indult meg, kis viszkozitású olvadékok képződésével (2. ábra).

 

 

2. ábra. Kisviszkozitású ólomszilikát olvadékok képződése a cserép és a felületi réteg (máz) határfelületén

 

  E megfigyelés alapján jobbal feltehető, hogy az üveges olvadékok a cserép és a felületére felvitt anyag kölcsönhatására képződtek.

  Általánosan ismert, hogy ólom-oxid és kovasav keverékéből már viszonylag alacsony hőmérsékleten kis viszkozitású ólomszilikátok keletkezhetnek. E tapasztalatot a PbO – SiO2 rendszer több mélyolvadáspontot mutató állapotábrája jól értelmezi (6-8). Mivel az ólom-szilikátok olvadását az alkáliák kedvezően befolyásolják, azért a gyakorlatban, a többalkotós ólomszilikátok képződésével már 700 ºC alatti hőmérsékleten is keletkezhetnek olvadékok (7). A két összetevőből, ólom-oxid és finomszemcsés kovasav keverékéből álló hagyományos nyers fazekasmázak, az anyagok egyenletes eloszlása miatt, egész tömegükben egyidőben kerülnek fokozatosan olvadt állapotba. Ha azonban a kovasavat egyedül az edény anyaga, az ólom-oxidot a felületére felvitt réteg tartalmazza akkor csak a két anyag határfelületén indulhat meg az ólom-szilikát olvadékok képződése.

  Írásos forrásanyaga alapján tudjuk, hogy e jelenséget az ókori fazekasság ismerte és gyakorlatban alkalmazta. Az edények belsejét égetésüket megelőzően ólom-oxiddal, ,,ólomgeléttel” vonták be (9). A fazekasságunk körében régen feledésbe ment technológia Európa egyes déli részein napjainkig fennmaradt (10).

  A sómázakkal kapcsolatban és az egyiptomi fajansz néven ismert kerámiák előállítására folytatott kísérleteink alapján tudjuk, hogy azoknál a kerámiai technológiáknál melyeknél a máz összetevőit részben az alapanyag tartalmazza, a cserép anyagi sajátosságainak a máz kialakulásában döntő szerepe van. Nem lehet kétséges, hogy a tárgyalt kezdetleges ólommázak képződése és az agyagok fizikai valamint kémiai sajátosságai között – a fazekasmázakkal ellentétben – igen szoros kapcsolat áll fenn.

  Ez a körülmény indokolttá tette, hogy a római kori mázas edények technológiai sajátosságaival foglakozzunk. Feltevésünknek megfelelően, az eddigi módszerektől eltérően – melyeknél csak a mázak kémiai elemzésére szorítkoztak – vizsgálatainkat az alapanyagra illetőleg a cserép és a mázréteg kölcsönhatásának vizsgálatára is kiterjesztettük (4). A máz illetőleg az alapanyag anyagi sajátosságainak megismerésére hevítőmikroszkópi, mennyiségi kémiai és ásvány-kőzettani meghatározásokat végeztünk, melyeket ebben az esetben is technológiai kísérletekkel egészítettünk ki. Vizsgálatainkat négy különböző helyről származó, mázas felületeik alapján jellegzetesen eltérő római cserépedény anyagán végeztük. Ezek a tanulmányban azonos (1-4) számozással szerepelnek.

  A mázak olvadási viszonyait azonos körülmények között 10 ºC/perc hőmérsékletemelkedés mellett, általunk módosított Zeiss hevítőmikroszkóppal követtük. A már korábban többször alkalmazott eljárásunknál a mázak sima kiolvadására azt a hőmérsékletet tekintettük jellemzőnek, melynél a függőleges helyzetű mázas felületen létesített vízszintes vájat – kvarc – kisimul (35). A vizsgálatok azt mutatták, hogy a római cserépedények mázainak olvadási folyamata a hagyományos fazekasmázaktól merőben eltérő. A kísérleti körülmények között 900 ºC hőmérséklet felett az olvadás jelei minden máznál már jól láthatók voltak, tökéletes kiolvadásuk azonban meglepő módon magasabb hőmérsékleten sem következett be. Bizonyos, hogy a fénytelen érdes felületű rétegek nem lehetnek kellően ki nem olvad mázrétegek.

  A négy mázas cserépedény alapanyagának mennyiségi kémiai elemzése (1. táblázat) azt mutatta, hogy az egyes kémiai összetevők és a mázak olvadása között összefüggés található.

 

1. táblázat.

 

Alkotók

A minta jele

1

2

3

4

A máz összetétel, %

SiO2

70,80

69,60

62,00

59,98

Al2O3

15,19

18,15

27,91

15,78

Fe2O3

5,29

4,17

2,98

5,83

TiO2

1,10

0,70

0,19

0,15

CaO

1,09

1,45

1,98

10,42

MgO

1,79

1,34

0,96

2,04

K2O

0,85

0,94

1,88

1,04

Na2O

0,71

0,65

0,26

1,02

Izzítási veszteség

0,85

0,94

1,88

1,04

 

A legjobban kiolvadt máz az 1. sz. edényen látható, melynek anyaga a legtöbb kovasavat és alkáliát, valamint legkevesebb alumíniumoxidot tartalmazza. A mázas felületük minősége alapján igen eltérő 1. sz. és 2. sz. cserépanyagok kovasavtartalmában mutatkozó mindössze 1,2% eltérés azonban arra utal, hogy a mázak között megfigyelhető különbségek csupán kémiai összetétel alapján aligha értelmezhetők (3. ábra).

 

 

3. ábra. A vizsgált cserépedények (1 – 4) és a technológiai kísérletekhez használt anyagok (I - IV) kémiai összetevőik viszonylagos megoszlása alapján alakított közös csoportja. (Al2O3 – SiO2 – K2O = 100%)

 

A cserépanyagokból készített vékonycsiszolatok alapján végzett ásványtani és kőzettani meghatározások azt igazolták, hogy a mázak minőségét a kvarctartalom mennyiségén túl az ásványos összetevők szemcsemegoszlása is jelentősen befolyásolja. A kvarcnak tekinthető 0,06 – 0,20 mm méretű ásványszemcsék mennyisége a legszebb felületű 1. sz. edény anyagában 14,7%, a 2. sz. cserépben 10,0%, a fénytelen, érdes mázfelületű 3. sz. és 4. sz. anyagokban a kérdéses szemcsékből mindössze 8,8%% illetőleg 4,7% található (2. és 3. táblázat).

 

2. táblázat

 

A minta jele

 

Ásványi összetétel %

1

2

3

4

5

6

7

8

Ʃ

1

23,8

2,3

3,3

1,5

0,7

68,4

100,0

2

16,7

0,8

0,3

1,0

0,5

1,7

79,0

100,0

3

8,1

1,6+

0,7

2,6

87,0

100,0

4

10,2

1,6

3,6

2,6

82,0

100,0

 

3. táblázat

 

A minta jele

 

Ásványszemcsék mérete

1

2

3

4

5

6

7

8

Ʃ

Szemcsemegoszlás tömeg%

1

63,4

4,7

17,2

9,7

5,0

100,0

2

77,0

7,5

5,0

5,0

8,7

2,5

0,3

100,0

3

85,6

0,2

1,5

7,3

3,6

1,8

100,0

4

77,1

0,8

7,4

3,6

1,1

100,0

 

1 0,00 – 0,01 mm

2 0,01 – 0,02 mm

3 0,02 – 0,06 mm

4 0,06 – 0,10 mm

5 0,01 – 0,20 mm

6 0,20 – 0,30 mm

7 0,30 – 0,50 mm

8 0,50 – 1,00 mm

 

A cserepek felületére felvitt ólom-oxidréteg és az alapanyag közötti kölcsönhatásnak, a mázképződés feltételeinek a megismerésére technológiai kísérleteket végeztünk, melyekhez Magyarország tizenkét különböző helyéről származó fazekasagyagot választottunk. Az agyagokat a fazekasok maguk termelték ki, az agyagelőfordulások tapasztalati úton kiválasztott rétegeiből, amelyekből az 1950-52 közötti időben hagyományos termelőeszközökkel még ólommázas edények készültek.

  A fazekasagyagok szemcsemegoszlásának meghatározásakor azt tapasztaltuk, hogy többségük csak jelentéktelen mennyiségben tartalmaz 0,006 – 0,20 mm méretű kvarcszemcséket. A kvarcnak tekinthető ásványszemcsék aránya mindössze két agyagban érte el a későrómai korú máztechnológiához szükséges mennyiség alsó határát. Ezzel magyarázható az a tapasztalat, mely szerint a leletanyagban előforduló edények jelentős részén nem képződhetett megfelelő mázfelület (4. ábra)

 

 

4. ábra. A 0,06 – 0,10 mm méretű kvarcszemcsék gyakorisága tizenkét magyarországi fazekasagyagban. Dunántúli agyagok I, tiszántúli agyagok II.

 

Az említett két viszonylag megfelelő szemcsemegoszlású agyag közül az egyik ásványos és kémiai összetétele, az 1. sz. cserép anyagát jól megközelítette. Ennek az agyagnak az 1 mm-nél kisebb szemcséket tartalmazó bányatermékén (I), a csak 0,05 mm-nél kisebb szemcséket tartalmazó laboratóriumban iszapolt részén (II), valamint ez utóbbinak finomszemcsés osztályozott kvarchomokkal soványított anyagain (III., IV) figyelhettük meg az ólom-oxidrétegből képződő mázak alakulását. Elméleti megfontolás és gyakorlati tapasztalat alapján a soványításra használt kvarchomok szemcseméretét 0,06 – 0,10 mm nagyságban választottuk meg. Az iszapolt agyag (II) soványítását oly módon végeztük, hogy az egyik agyagmassza (III) a kiindulásul szolgáló bányatermékből (I), csak a szemcsemegoszlásában tért el, kémiai összetételük, így a teljes kovasavtartalmuk is közel azonos maradt (3, 5. ábra).

 

5. ábra. A technológiai kísérletekhez használt agyagok szemcsemegoszlása. Bányatermék I, iszapolt agyag II, 0,06 – 0,10 szemcseméretű homokkal soványított termék IV.

 

A kísérleti agyagok és az ólomvegyületek kölcsönhatását hőmérséklet függvényében hevítőmikroszkóppal követtük. (6., 7. és 8. ábra).

 

 

6. ábra. Hevítőmikroszkópi felvétel, ólom-oxidból sajtolt hengeralakú próbatest alakváltozása hőmérséklet függvényében, 0,05 mm-él kisebb szemcséket tartalmazó iszapolt agyagból készült alaplemezen.

 

 

7. ábra. Hevítőmikroszkópi felvétel ólom-oxidból sajtolt hengeralakú próbatest alakváltozása hőmérséklet függvényében, 0,06 < 0,10 mm méretű kvarcszemcsékkel soványított agyaglemezből készült alaplemezen.

 

8. ábra. Hevítőmikroszkópi felvétel, fazekasmáz – PbO.1,5SiO2 összetételű ólomszilikát – üvegszerkezetre jellegzetes alakváltozása hőmérséklet függvényében, 0,05 mm–nél kisebb szemcséket tartalmazó iszapolt agyagból készült alaplemezen

 

A 0,05 mm-nél nagyobb kvarcszemcséktől mentes iszapolt agyagból készített lapfelületére illesztett ólom-oxidból sajtolt hengeralakú próbatest alakváltozása az ólom-oxid olvadáspontjának megfelelő hőmérsékleten következett be. A jelentős mennyiségű 0,06 – 0,10 mm méretű kvarcszemcsét tartalmazó agyagból készült alaplemezen lévő próbatestből azonos körülmények között már az ólom-oxid olvadáspontja alatti hőmérsékleten 760 – 800 ºC-nál kis viszkozitású, a porózus alapanyagba beszívódó olvadék keletkezett. Az olvadék képződése várható módon az ólom-oxid és a cserép határfelületén indult meg, a két anyag kölcsönhatására.

  Ha az ólom-oxid vagy ólomérc (galenit) finomszemcsés őrleménye vizes szuszpenzió alakjában kerül az edények felületére, akkor a felvitt réteg az alapanyaggal szorosan érintkezhet. Ez a körülmény lehetővé teszi az ólomvegyületek és a cserép ásványos összetevőinek, közöttük elsősorban a feltárható kovasavtartalomnak a kölcsönhatását. Az égetés első szakaszában, az ólom-oxid olvadáspontja (886±2 ºC) alatti hőmérsékleten, a szilárd fázisban végbemenő reakciók útján különböző magas ólomtartalmú alacsony olvadású és kis viszkozitású szilikátolvadékok keletkeznek. Az ezt meghaladó hőmérsékleten már döntően az ólomtartalmú szilikátolvadékok feltáró hatása érvényesül, a szilárd fázisú reakcióknak szerepe fokozatosan csökken.

  Mivel a feltáródás azonos körülmények között a fajlagos felülettel arányos, azért a finom ásványszemcsék teljes feltáródásakor a viszonylag nagyméretű 0,06 – 0,10 mm nagyságú kvarcszemcsék gyakorlatilag változatlanul maradhatnak. Az említett méretű kvarcszemcsék a megmunkált agyag száradásakor közelebb kerülnek egymáshoz. Kellő mennyiség esetében egymással érintkezve vázat alkotnak. Ilyen módon az égetés után is megmaradó összefüggő üregekből álló kapillárisok alakulnak. E kapillárisok teszik lehetővé a kis viszkozitású ólom-szilikát olvadék behatolását, a cserép felszíne alatt lévő rétegeknek a feltáródását. E sajátos technológiánál a megfelelő mázképződését a viszonylag nagyméretű kvarcszemcsék a cserép kapillárisrendszerének kialakításával biztosítják.

  A képződő szilikátolvadékokban a folyamat kezdetén túlnyomóan ólom ionok vannak jelen, PbO-tartalmuk elérheti a 92%-ot (11, 12). A magas ólomtartalmú szilikátok szerkezete napjainkban még nem teljesen tisztázott. Bizonyos azonban, hogy ezekben az olvadékokban a (SiO4)4- tetraéderek hosszabb lánckapcsolatára, különösen a mázakra is jellemző térhálós üvegszerkezet kialakulására nincs lehetőség (13). Az üvegszerkezet hiánya miatt az említett ólomszilikátoknak igen kis viszkozitásuk van (14). A már alacsony hőmérsékleten képződő hígfolyós olvadékok felszívódva átitatják a zsugorodó ólom-oxid réteget is, melyből ezért az olvadáspontja alatti hőmérsékleten szilikátolvadékok keletkeznek.

  A kémiai elemzések alapján bizonyos, hogy mind a vizsgált cserépedények, mind a kísérleteinkhez felhasznált fazekasagyagok teljes SiO2 tartalma az ólomtartalmú fazekasmázak kovasavigényét messze meghaladja. A rövid égetési idő és az alacsony égetési hőmérséklet miatt teljes kovasavtartalomnak azonban csak a finomszemcsés ásványokhoz kötött része táródik fel. – Abban az esetben, amikor a cserép feltáródása csak a felületi rétegekre korlátozódhat az ólomszilikát olvadékok kovasav igénye aligha biztosítható. A kedvező mázképződés az ólom-oxid rétegvastagságától, azaz a felületegységre eső ólom-oxid mennyiségétől is függ.

  Kísérleteink során azt tapasztaltuk, hogy a vékony oxidrétegek csak a felület elüvegesedését okozzák rendszerint zsírfényű, máskor kissé érdes felületek képződtek. A vastag ólom-oxidrétegekből azonos körülmények között kevés feltárható kovasav esetében a ki nem olvadt mázakhoz hasonló érdes, fénytelen, sok esetben átkristályosodott felületeket nyertünk. Ugyanakkor kellő mennyiségű feltárható kovasav mellett külső jegyei alapján a fazekasmázakhoz hasonló üvegszerű átlátszó mázrétegek alakultak. Ha a cserép felületére felvitt ólom-oxidból fényes felületű átlátszó máz képződhet, akkor a máz színét miként a színtelen fazekasmázaknál, döntően az alatta lévő cserép színe határozza meg. Az agyagok jelentős vas-oxid tartalma esetében vörös, barna esetleg sárgás színárnyalatok láthatók.

  A fedőhatású, zsírfényű vagy fénytelen rétegek színe számos tényezőtől befolyásolt és éppen ezért nehezen követhető folyamatok eredménye, melyeknél elsősorban az ólom-oxid, valamint a vas és réz ionok színező hatása érvényesül. A PbO – SiO2 állapotábráján jól megfigyelhető, hogy az olvadékok lehűléskor átkristályosodhatnak, alacsony hőmérsékleten sárga színű ólom-oxid, valamint ásványos alakban jól ismert ólomszilikátok mint Alamosit (PbO.SiO2) és Barysilit (3 PbO.2 SiO2) válhatnak ki. Lehetőség van arra, hogy csak olvadékból kiváló ólom-szilikátok (γ4PbO.SiO2) táblás, prizmás vagy szemcsés kristályai is megjelenjenek (8). Kvarc kiválása (krisztobalit) az olvadék magas ólomtartalma miatt csak kivételesen fordulhat elő (15). Kísérleti körülmények között vegytiszta ólom-oxid és jelentéktelen vasoxid tartalmú nemesített homok esetében az alacsony hőmérsékleten képződő olvadékoknál, élénksárga színű, fedőhatású, zsírfényű, erősen átkristályosodott mázrétegeket nyertünk. A római edényeken a mázak színe mindig tompább, legtöbbször barna vagy zöldes árnyalatú, ami a nyersanyagok szennyezéseiből adódik. Azt tapasztaltuk, hogy a cserép anyagából feltáródó ásványok vastartalma jelentősen befolyásolja az olvadékok színét. A fedőhatású mázak zöldes árnyalatát legtöbbször az ólom rézszennyezésével lehet értelmezni. Mint ismeretes a szilikátolvadékokban a réz színező hatása az ion oxidgén koordinációjától függ. Maximális koordináció mellett türkizkék, a legalacsonyabbnál meleg fűzöld árnyalatok képződnek (16). A rézzöld fazekasmázak színének alakulását hőmérséklet függvényében behatóan vizsgáltuk. Azt tapasztaltuk, hogy a rézzöld ólommázak színe alacsony hőmérsékleten égetve kékeszöld árnyalatúak. Az égetési hőmérséklet emelkedésével a mázak színe – az ólom-oxidok fokozódó oxigénmegvonó hatása miatt – mindinkább sárgás árnyalatú fűzölddé válik, 900 ºC feletti hőmérsékleten már csak meleg fűzöld árnyalatok képződnek (17).

  Mivel a legjelentősebb ólomérc a galenit átlagosan 0,01 – 0,03% kivételesen 1,0% feletti mennyiségben ezüstöt tartalmaz (18), azért az ólommázak fémszennyezései között az ezüst is szerepelhet. A mázak az ezüsttől sárgás színűek lesznek, a színező hatás elsősorban a magas ólomtartalmú mázakban jut érvényre. Kalcium és cink mellett barnás árnyalatok képződnek (19). Bizonyos, hogy a rómaiak az ólmot ezüsttartalmú ércből nyerték (20), melyet gyakran galena néven neveznek. Ez utóbbi megnevezés az ólom-oxid jelölésére használt ,,gelét” szóban napjainkig fennmaradt. A kezdetleges ólomkohászat során melléktermékként nagy mennyiségű ólom-oxid képződött, melynek jelentős részéből faszénnel történő redukció útján ugyancsak ólmot nyertek (21). Tudjuk, hogy az ólom-oxid kisebb mennyiségét a fazekasság dolgozta fel (22). Ebben az esetben elképzelhető, hogy az ezüstsárga szín képződéséhez az ólom-oxid elegendő mennyiségű ezüstszennyezést tartalmazott. Ugyancsak jelentős ezüsttartalma lehet azoknak a mázaknak, melyekhez közvetlenül ólomércet – galenitet – dolgoztak fel. Sokkal valószínűbb azonban, hogy a római fazekasok, a napjainkig fennmaradt egyszerű technológiával maguk állították elő a szükséges ólom-oxidot, az ólom levegőn történő hevítésével (23). Ez utóbbi eljáráshoz ólomhulladékot dogozhattak fel. Mivel az ólomcsövek ezüsttartalmának középértéke mindössze 00,014% és 0,032% (24), illetőleg 0,091% (25), az ólomrudaknak 0,083% (26), azért az ezekből nyerhető ólom-oxid ezüsttartalmának számottevő színező hatása nem lehetett.

  Az előzőkben ismertetett technológiából következik, hogy a cserépedények felületén kialakult mázrétegeknek minden esetben jelentős ólomtartalmuk volt. Ismert, hogy a magas ólomtartalmú mázak a savas behatásoknak kevéssé ellenállóak (27-28). Mivel az ólomtartalom az ételneműekből is kioldható, azért az ólommázas használati edények a napjainkban is jól ismert ólommérgezés okozói is lehetnek (29). Az ólomnak egészségre ártalma voltát a rómaiak jól ismerték (30 - 32) számos helyen találunk irodalmi utalást az ólomtartalmú ételek mérgező hatására (33, 34). A vizsgált edények jelentős része szokatlan módon csak a külső felületén van mázzal bevonva, amiből arra következtetnek, hogy a mázaknak csak díszítő szerepük volt. Sokkal valószínűbb azonban, hogy gyakorlati megfontolásból alkalmazták a hagyományostól eltérő módon a mázakat mivel ily módon az ólommérgezés lehetőségét kívánták csökkenteni.

 

Irodalom

(1) Thomas E. B. (1962) Acta Arch Hung, 6 120 – 123.

(2) Póczy K. (1957) Arch Hung, 36 71 – 77.

(3) Grünewald M (1979) RLiÖ, 29 67 – 74

(4) Salamon Á. – Duma Gy. (1981) Anzeiger der phil. Hist. Kl. d. Österr. Akademie d. Wissenschaften 118 45 – 60.

(5) Pernica E. l. c. 3. 99 – 107

(6) Cooper H. C. – Shaw L. – Loomis M. E. (1909) American Chemical Journal 42 461 – 478

(7) Geller R. F. – Creamer A. S. – Bunting E. N. (1934) Journal of Research of the National Bureau of Standards 13 237 – 244.

(8) Hinz W. (1963): Silikate, Grundlagen der Silikatwissenschaft und Silikattechnik. Berlin. 2 133 – 134.

(9) Agricola G. (1958): De natura fossilium libri X. (ford. Fraunstadt G. – Prescher H.) Berlin. 241 – 243.

(10) Hampe R. – A. (1962): Bei Töpfern und Töpferinnen in Kreta, Meissen und Zypern. Mainz 8.

(11) Náray – Szabó I. (1962): Szilikátüvegek fizikai tulajdonságai. Budapest. 36.

(12) Gmelin (1947): Handbuch der Anorganischen Chemie, Berlin. 47. c. 808 – 832.

(13) Náray – Szabó I. (1961):Silikattechnik 12 326 – 318.

(14) Duma Gy. (1978) Anzeiger der phil. Hist. Kl. d. Österr. Akademie d. Wissenschaften 115 249 – 262.

(15) Litzow K. (1937) Sprechsaal, 28 43 – 46.

(16) Weyl W. A. (1951) Journal Physical and Colloid Chemistry, 55 507.

(17) Duma Gy. – Galgóczy B. (1958) Építőanyag, 10. 420 – 430.

(18) Pohl G. (1969) Münchener Beiträge zur Vor und Frühgeschichte 8 170

(19) Jakó G. (1928): Keramische Materialkunde Dresden. 61.

(20) Plinius C. Sec. (1882): Historia Naturalis. (ford. Wittstein G. C.) Leipzig. XXXIV. 53. – XXXIII. 31.

(21) Plinius C. Sec. i. c. 20. XXXIII. 95.

(22) Hofmann (1885) Sammlung gemeinversändlicher wissenschaflicher Vorträge, XX. – 472. 1 – 48.

(23) Plinius C. Sec. i. c. 21.

(24) Löhberg K. (1967) Saalburg Jahrbuch, 24 75 – 76.

(25) Löhberg K. (1969) Kärnter Museumsschriften 44 7 – 13.

(26) Schubinger P. A. (1972): Instrumentelle Aktiverungsanalyse von Spurelementen in Römischen Bleigegenständen. Diss. Zürich. 75.

(27) Stümer C. (1936) Keramische Rundschau 44 465 – 466.

(28) Mellor J. W. (1936) SprechsaalSonderdruck – 2 – 15.

(29) Chajes B. (1929) Grundiss der Berufskunde und Berufshygienie. Berlin 233.

(30) Vitruvius P. (1964): De architektura libri decem. (ford. Fensterbuch C.) Berlin. 8. III. 49.

(31) Plinius C. Sec. i. c. 20. XXXIV. 50. 150. – XXXIV – 54. 175.

(32) Ralph H. M. (1973) Medical History, 17 391 – 399.

(33) Kobert R. (1909): Beiträge aus der Geschichte der Chemie. Leipzig. 103 – 119.

(34) Hofman K. B. (1883) Archiv für Geschichte der Medizin und medizinische Geographie, IV. 26 – 40.

(35) Duma Gy. – Salamon Á. (1979) Azeiger der phil. Hist. Kl. d. Österr. Akademie d. Wissenschagten 116 158 – 174.

 

Vissza Duma György cikkeinek listájához

 

Vissza a főoldalra