Könyvajánló

P. Brestyánszky Ilona

Ismerjük meg a kerámiát

 

Gondolat kiadó, 1966, 342 o.

 

 

Ezt a könyvet is ajánlom mindenkinek minden hibája ellenére. (Ezekről a közismertségük miatt bőven lesz még szó.) Elég ismert könyvről van szó, talán pont ezért egy érdemese egy kicsit gondosabban belelapozni.

A könyv tartalma igazi vérbeli művészettörténészi írás. Ennek minden jó-, és rossz oldalával. A szerző saját állítása szerint 1905 óta (Warha Vince óta) az első magyar, kerámia történettel foglalkozó könyv. Művészettörténeti szempontból rendkívül alapos munka. Különösen a mai, fordításban megjelenő látványos, de használhatatlan műkönyvek óta igazán becsülhető tulajdonság. Nagyon széles látókörrel, a legkülönfélébb korok, és helyek kerámiáiról szól. A szerző a porcelánról részletes ismeretekkel rendelkezik, ismeri az akkori (modern) porcelángyártást is.

 

Én az 1000 fokig égetett kerámiákról írtakat (tehát a porcelánokat nem) vizsgálnám meg, ezen belül is csak a technológia szempontjából. Sajnos egy kicsit negatívnak fog tűnni a könyv, de ez ne vegye el senkinek a kedvét.

 

A könyv igen kis hányadát teszi ki technológiát érintő rész. Ez sajnos teljesen általánosnak tekinthető. A műszaki könyveknél megszokottakhoz képest kissé újságírós stílusban (például tanagra szobrokról: ,,a mozdulatok harmonikusak, a görög bájt lehelik”). Ez engem zavar, de ettől még hasznlható a könyv. Amit a szerző a technológiáról ír, az általában, amolyan állatorvosi ló. Többé-kevésbé minden megtalálható a könyvben, ami sokak által az unalomig szajkózott, szinte ,,kötelezően” megemlítendő. Az ilyen sokat ismételt sablon gondolatok nagy hátránya, hogy – úgy tűnik – nem igazán szokás belegondolni abba, hogy mit is tartalmaznak. Mivel gondolkodás és ítélkezés nélkül szokás átvenni, ezért ezeknek, a mémeknek a túlélése biztosított olyan körökben, ahol nem látják át a kerámiakészítés technológiáját. A könyv címét kiegészíteném: ismerjük meg – hogy mit gondoltak a művészettörténészek – a kerámiáról. (1966-ban.)

A könyvben a technológiához kapcsolódóan elég sok hiba van. Egy meglehetősen szubjektív válogatást adnék ezekből. Nem célom kijavítani a könyvet, csak utalnék arra, hogy rengeteg olyan rész van, ahol fontos technológiai információk hiányoznak.

 

Az egyiptomi kerámia (16 – 17. o.)

,,Ezeket az úgynevezett úseti szobrokat kvarchomok, hegyikristály, mész, rézkarbonát, hamuzsír megőrölt keverékéből készítették.” Az ilyen leírások miatt érdemes kémiát tanulni. A homok ugyanis nagyrészt szilícium-dioxid, vagyis kvarc. A hegyikristály pedig tisztán szilícium-dioxid, vagyis kvarc.

,,A máza – ami úgy készült, hogy a kiégetett agyagedényeket szilikát tartalmú fémoxidoldatba mártották, majd tűzben ismét kiégeti…” Ez a mondat nagyon jól kezdődik, mert kiégetett agyagedényeket ír nagyon dicséretesen. (Bár következetlen, mert később a római kerámiáknál a 39. oldalon agyagmécseseket ír.) Az arányok ismeretében: inkább fém-oxid tartalmú szilikátokról kéne írni.

 

Mezopotámiai kerámia (19 – 21. o.)

Sajnos szinte semmi konkrétumot nem tudunk meg a készítésről. A mázas domborművekre vonatkozóan: ,,Égetéstechnikájuk kiváló, színeik ragyogóak voltak.” Az a néhány mázas épületet díszítő dombormű, amit ismerek, mai szemmel nézve egyáltalán nem tanúskodik kiváló égetéstechnikáról. Konkrétan teli van mázhibákkal.

 

A görög kerámia (25 – 33. o.)

26. o.: ,,Az edény vörös alapjára fekete festékkel festették a mintákat, majd kiégetés után gyantás keverékkel fényesre dörzsölték a váza felületét.” Ez a leírás (szerintem Wartha Vince könyvéből vette át) nagyon jól illik a 19. századi görög váza hamisítványokra. De az ókori görög kerámiák készítéshez semmi köze sincs. Azzal, hogy festéknek nevezi, kikerülte az összetétel kényes kérdését.

28. o. A fehér alapú vázákról:  ,,E technika igen nagy rajzkészséget és gyorsaságot kíván, mert ha az alap beszárad, a lerajzolt vonalat kijavítani nem lehet.” Nem látom az összefüggést a két tagmondat között. Ez a gondolat a szerző vesszőparipája, ami többször vissza fog térni még.

Tanagráknál (30. o.) Kezdetben szabad kézzel mintázták a tanagra szobrokat, majd ,,… később formákban öntötték az agyagot, úgy történt a sokszorosítás. Öntésükhöz két darabból való formákat használtak, egyet a szobor előnézete, egyet a hátnézete számára.” Ha jóhiszemű vagyok, és feltételezem, hogy a szerző felismeri az öntést (ez a valószínű, hiszen a porcelánokban járatos), akkor megint azt kell megállapítanunk, hogy ez a kijelentés a hamisítványokra igaz. Az agyag öntése 19. századi találmány. Azért ilyen késői, mert nagyon komoly technikai problémákat kellett megoldani ahhoz, hogy az agyag ne ülepedjen le, és lebegve maradjon a vízben. A tanagrákat mindig formába préselték. Sajnos nagyon gyakori hiba, a modern öntést az antik (korban is használt) préselés összekeverése. Az már csak apróság, hogy a formák ugyan több részesek egy tanagránál, de nem csak két, hanem sokkal több részből álltak, a szobrokhoz hozzáépített, szabadon mintázott részekkel együtt egy szobor akár 10 darabból is állt. Azért is csodálkozom, hogy keveri az öntést a préseléssel, mert az egyiptomi kerámiáról szóló résznél (16. o.) helyesen írt préselést.

 

Olasz kerámia (46 – 58. o.)

Az erre a részre szánt 12 oldalból egyetlen egy (a 47. oldal) szól a készítésről.

Az első mondatok rendkívül szimpatikusak, mert az első égetést zsengélésnek hívja nagyon helyesen. Majd lerombolja kezdődő lelkesedésem ezzel:

 ,,Zsengélés után tejszerűen hígított fehér ónmázkeverékbe mártották: ez a bianco.”

Szép, szinte költői mondat, főleg annak, aki szereti a tejet. Az agyag, engób, máz színe többnyire más lesz égetés után. (A közel 1000 fok mégis csak nyomot hagy az anyagokban.) Egy fehér máz, mielőtt kiégetik (ólmos mázról van szó!) egészen biztosan nem volt fehér. Egy valódi fehérre égő ólmos máz, amit a reneszánsz idején használhattak, semmiképp sem lehet olyan, amiről az embernek a tej jutna eszébe. Az ólmos mázak vagy sárgák, narancssárgák esetleg rózsaszínűek (ólom-oxid fajtájától függően a színtelen és fehér mázak). Annyi valóban közös a mázban és a tejben, hogy kolloidok, bár teljesen más típusú kolloidok. A szerző nyilván a porcelán gyárakban látott ólommentes máz alapján találta ki ezt a csodálatos képet. Sajnos nem ez az egyetlen eset, hogy a porcelángyártásnál látott tapasztalatait vetíti vissza tévesen kerámiakészítésre.

A Egy, máig kiirthatatlannak tűnő, és bizonyíthatatlannak látszó leírás, mely szerint:

,,Az ónmáz likacsos felülete hamar beszívta a festéket, ezért igen gyorsan kellett a vonalakat húzni, javításra vagy törlésre lehetőség nem volt.”

Rendkívül kíváncsi vagyok, hogy kitől ered ez a gondolat, és mi alapján vonta le ezt a következtetést. Valószínűleg nem a gyakorlati tapasztalat alapján. Semmi sem bizonyítja, hogy a reneszánsz idején a nyers (ki nem égetett) fehérre égő máz alapra festettek volna színes mázakkal. A leírt módszer ugyan technikailag működőképes, bár az elrontott festés bizonyos mértékig javítható. De semmi technikai akadálya nincs annak, hogy már egyszer kiégetett fehér mázra fessenek színes mázzal. Kipróbáltam. Működik, egyszerűbb, és javítható.

,,Így a majolikafestők a tiszta kompozíciós érzéket és a lendületes rajzkészséget hamar kifejlesztették magukban. Éppen ebben rejlik a majolikafestés művészi értéke.”

Ismét nem látom át a két tagmondat közötti összefüggést. Egyébként nagyon szívesen tesztelném, hogy az ilyen gondolattal azonosulókban vajon, milyen gyorsan fejlődik a tiszta kompozíciós érzék és a lendületes rajzkészség hasonló esetben. Amíg nem győz meg valaki az ellenkezőjéről, addig azt gondolom, hogyha valaki profi rajzos, vagy festő (mint a reneszánsz majolikákat festők), akkor nem azért fest jól, mert olyan a technológia, hogy (állítólag) nem lehet javítani. Hanem azért, mert profi festő.

,,A színskála viszonylag szűk volt…”. Azt hiszem a kerámiatörténet során (a modern tárgyakat nem számítva) a legszínesebbek a reneszánsz majolikák. Sőt, szinte soha nem festettek árnyalást kerámiára, szinte csak a reneszánsz majolikákon.

Végül az oldal alján: ,,A legfinomabb, legművészibb darabokat a XVI. század első felében a második égetés után ólommázas fürdőbe mártották, és így is kiégették, ezáltal a máz sokkal fényesebb felületű lett (coperta).”

Újabb, problémákkal teli mondat. Kiégetett kerámiát mázas fürdőbe merítenek, majd újra – harmadszor is - kiégetik. Ez óriási pazarlás. Miért ne vonná be copertával közvetlenül a festés után? Miért iktat be egy felesleges égetést? (Egyébként ezt is kipróbáltam, és közvetlenül a festés után be lehet vonni copertával.) Eggyel többször égetni plusz költség, munka, és esély arra, hogy több selejt keletkezzen. Nem logikus. Mi értelme van az amúgy is csillogó mázas kerámiát bevonni egy csillogó mázzal? Az ónmáz a fény 4%-át veri vissza, az színtelen ólmos máz pedig 8%-os. Ez érzékelhető, de nem túl jelentős különbség a valóságban. Nem a koperta létezésében kételkedem, hanem abban, hogy az egyébként praktikus gondolkodású mesterek ilyen kacifántos módon dolgoztak volna a valóságban. A copertának van értelme és célja, de semmiképp az, hogy a ,,legművészibb” darabokat bevonhassák vele.

 

Szakkifejezések magyarázata

A könyv végén (illetve részben az előszóban) az író - nagyon helyesen – kitér a szakkifejezések magyarázatára. Ezek közötti is van sajnos néhány gyöngyszem.

,,Bokály – a népi fazekasság orsó alakú, mázas cserépkancsóinak közismert elnevezése.”

Azt hiszem nem ez a legpontosabb megnevezése a bokálynak. Végül is igaz, de ez nem túl szerencsés meghatározás. Senki nem ismerne rá a bokályra a leírás alapján.

Égetés – Eben a címszóban a szerző folyamatosan kerámiáról ír, de a leírtak valójában a porcelánra vonatkoznak: … ,, A fizikai változások közül legjelentősebb a kerámiatárgyak zsugorodása” A könyv elolvasása előtt eddig azt gondoltam, hogy a legjelentősebb az, hogy többé víz hatására már nem alakul vissza képlékeny agyaggá. ,,eközben 17 – 22%-os zsugorodást szenvednek.” Ez nem igaz általában a kerámiára. Csak a tömörre égetettekre vonatkozik. ,,Oxidáló égetésnél … a szulfidok, szulfitok pedig szulfátokká oxidálódnak” Ez sem igaz teljesen, az agyagban olyan gyakori pirit (vas-szulfid) nem áll meg itt, hanem vas-oxiddá alakul.

Festés. - ,,Ezek a fémoxidok általában színes vegyületek, legtöbbjük hő hatására is megtartja eredeti színét. Ilyen festékek a krómoxid, a kobaltoxid stb.” Sajnos a kobalt-oxid szürke por, és szerencsére nem tartja meg eredeti színét, ezért mázban kék szín előállítására használhatjuk.

,,a máz alatti festés ma már az egész világon háttérbe szorult. Ennek oka … a tárgyak felülete érdes, nagy a nedvszívóképessége és a felületre vitt festék pillanatok alatt megszárad. A gyors száradás nem ad lehetőséget a festék alapos eldolgozására.” A görög- és az olasz reneszánsz majolikánál írtak alapján azt írta, hogy pont ez az oka a magas technikai színvonalnak. Itt most ellenkező következtetésre jut.

Földpátok. – ,,A szilárd földkéreg legelterjedtebb ásványai. Különféle összetételű szilikátok, amelyeket a kerámia- és üveggyártásban használnak.” Miért érzem úgy, hogy nem tudtam meg, hogy mik is a földpátok?

Véninger Péter.

Vissza a főoldalra