Önéletrajz

 

 

Kapcsolat     Véninger Péter            06/70/943-98-93.            e-mail: mutargymasolatok (,,kukac”) gmail.com

 

 

 

Tanulmányok, végzettségek

- Restaurátor 1995-2000 Magyar Képzőművészeti Egyetem Múzeumi és Közgyűjteményi Tárgyrestaurátor tagozat Szilikát szak. (Budapest.) Diplomaszám III - 95 - 13/10.

- Kerámikus 1990-1994 Tömörkény István Művészeti Szakközépiskola Képző- és Iparművészeti szak. (Szeged.)

 

Jelenlegi munkahelyek

- Dr. Kresz Mária Alapítvány, kurátor, oktató. 2016.

- Fóti Népművészeti Szakgimnázium és Gimnázium keramikus tanár. 2015 ősztől. (Korábbi nevén Fóti Népművészeti Szakközépiskola.)

- Kerámia műtárgymásolatokat készítek elsősorban múzeumok és hagyományőrzők számára.

- Régész- és geológus hallgatóknak tartok történeti kerámia-technológia kurzust az Eltén 2010-től.

 

Korábbi munkahelyek

- Magyar Nemzeti Múzeum – Nemzeti Örökségvédelmi Központ. (Korábbi nevén KÖSZ: Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat.) Régészeti fém- és kerámialeletek restaurálása. 2010 - 2011.

- Szépművészeti Múzeum Kézműves foglalkozások (gyerekeknek és felnőtteknek) ókori görög- és római kerámiák hangulatában. Időszaki kiállításokhoz tapintható tárgyak készítése. Tárlatvezetés és kézműves foglalkozások a Múzeum+ rendezvényen. 2001-2009.

- Iparművészeti Múzeumhoz tartozó Nagytétényi Kastély. Cserépkályhák restaurálása a kiállítás berendezése előtt. 2000.

- Budapesti Történeti Múzeum Restaurátor Osztály 1995.

(Nem sorolom ide azt a sok intézményt, amelyekkel egy-egy munka elvégzésének idejére álltam csak munkaviszonyban.)

 

Egyéb ismeretek

- Rajz, festészet: 13 éves koromtól Németh Ágnes szakkörében. Majd Szeged, Képző- és Iparművészeti szakközépiskola, majd Képzőművészeti Egyetem.

- Szobrászat: gyerekkorom óta készítek agyagból szobrokat. Mintázni ugyanott tanultam, ahol rajzolni is.

- Tanítás: szívesen tanítok és előadok.

- Gépírás: megtanultam tíz ujjal vakon gépelni, mert egy barátom azt mondta, hogy ez hasznos. (Természetesen igaza volt.)

 

Kutatási területek

- Történeti kerámia-technológia. (Régészeti kerámiák: neolittól a népi kerámiák megjelenéséig.)

- Kísérleti régészet (kerámiakészítés kivéve tömör cserepű kerámiákat).

- Régészeti és népi kerámiákon található (készítésre utaló) nyomok értelmezése.

- 1900-as évek elejének ,,magyaros” stílusának kialakulása és virágzása.

- A klasszikus magyar népi kerámia továbbfejlesztésének lehetőségei.

 

Érdeklődési területek

- Képző- és iparművészet a szecesszióig. Különösen a honfoglalás kor, és a reneszánsz.

- 19. századi Magyarország természettudománya, társadalma, építészete és tárgyai. Jules Verne és Jókai Mór regényei.

- Tárgyi (szigorúan a klasszikus) néprajz. Népmesék (elsősorban Boldizsár Ildikó).

- Szervetlen, -szilikát kémia. (Kerámiákhoz kapcsolódó ismeretek.)

- Műszeres anyagvizsgálatok.

- A ,,klasszikus" biológia.

- Elektronika.

 

Soha nem dohányoztam, és erre büszke vagyok.

Nem szeretem az alkoholt.

 

Köztéri szobor

- Alcsutdoboz, arborétum ,,Alpinétum” részében feltárt ,,Mária Immaculata” kerámia szobor rekonstrukciója (festett kerámia). (Felszentelés, avató 2016. március 25.)

 

Leírás: Leírás: 20160325_104523

 

Kerámia műtárgy másolatok

Bármilyen korú kerámia tárgy (edény, szobor, pipa, kályhacsempe stb.) másolását vállalom. (Pontosabban fazekasáruét. Porcelánt és sómázas kerámiát nem készítek.) Formázási mód szerinti bontás és égetési mód szerinti bontás.

 Műtárgymásolatok részletei: Másolatok (A rekonstrukciók, és műtárgymásoláshoz közeli munkák külön következnek ez után a rész után.)

- Szászvár három középkori kerámia. (2016.)

- Füzér (Alsóvár és Felsővár) kerámiái (Fazekak, kanták, desztilláló, grafitos öntőtégely, habán korsó, metélt-mázas korsó) (2016.)

- Drégelypalánk, két 17. századi mázas kályhacsempe másolata az állandó kiállításba. (2015.)

- Móra Ferenc Múzeum, Szeged. Különféle kerámia másolatok az őskortól a koraújkorig. (Hétköznapok kerámiái.) (2014.)

- Honfoglalás kori cserépbogrács Székesfehérvári Szent István Király Múzeum (2014.)

- ,,Matrica” Múzeum, Százhalombatta. 15. századi vékonyfalú poharak, mécsesek, gyertyatartók. (2013.)

- Római kerámia edény másolatok hagyományőrzőknek (2013.)

- ,,Három falu – egy város” kiállítás részére, Jánossomorja. Hanság Múzeum (Mosonmagyaróvár) megrendelésére Longobard királysír kerámiáinak másolata. (3 fekete kerámia.). (2012.)

- Kisnána, vár. Metélt-mázas kancsó, egy ,,vékonyfalú” pohár és öt gyertyatartó. (2011.)

- Szépművészeti Múzeum ,,Egyiptom reneszánsza” egyiptomi kiállítás. (3 állat múmia, egyiptomi fajansz amulettek.) (2008.)

- Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeuma, a Visegrádi Palota állandó kiállítására edények: szír albarello, csizma alakú edény, IHS feliratú kancsó, gótikus virágos kancsó, gyertyagyűrűk. (2008.)

- Szépművészeti Múzeum ,,És akkor megjöttek az inkák.’’ Kiállításra 12 indián kerámia másolata. (2007.) (Ezeknek a tárgyaknak egy része 2010-ben a Angyalföldi József Attila Művelődési Házban voltak kiállítva.)

- Szépművészeti Múzeum Sigismondus rex (Művészet és kultúra Luxemburgi Zsigmond korában) kiállításának részeként megnyílt ,,tapintható tárlatra” 4 középkori kályhacsempe másolat és egy szír patikaedény (albarello) másolata, illetve egy viaszpecsét másolata. (2006.) Ezek a tárgyak később Balatonbogláron és Székesfehérváron voltak kiállítva.

- Néprajzi Múzeum Sámánszobrok, kőjaguárok kiállítása ötféle indián kerámia másolata a múzeum boltja számára. (2005.)

- Szépművészeti Múzeum ,,Fáraók után" Kopt kiállítás tapintható tárlatára kerámiák és egy stukkó múmiaportré másolatai. (2005.)

- Budaszentlászló pálos kolostor padló rekonstrukciójához 1200 db padlótégla készítése. (2001.)

 

Leírás: Leírás: IMG_0474 Leírás: Leírás: IMG_0413

 

Leírás: Leírás: IMG_0951 Leírás: Leírás: IMG_0958 Leírás: Leírás: IMG_2908 

 

Római mázas korsó, trieri ivópohár és terra sigillata csésze. (2013.)

 

Leírás: Leírás: Huako király Leírás: Leírás: ágyon fekvő

 

Indián figurális edények. (2007.)

 

Leírás: Leírás: albarello 

 

Albarello (2008.)

 

Leírás: Leírás: IMG_5859

 

Kovács Margit szobor (2014.)

 

Rekonstrukciók

- Alcsut, arborétum ,,Alpinétum” részében feltárt ,,Mária Immaculata” kerámia szobor rekonstrukciója (festett kerámia). (Felszentelés, avató 2016. március 25.)

- Siroki vár Török kályha kályhaszemei. (2012.)

- KÖSZ Perkátai ónozott cizellált réz korpusz rekonstrukciója (2010.)

- Magyar Nemzeti Múzeum, Margat kiállítás kerámia műtárgymásolataiból: domború díszű kulacs. (2010.)

- Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeuma, a Visegrádi Palota állandó kiállítására Reneszánsz majolika tintatartó. (2008.)                                                                   

- Mór. Terra sigillata tál (Drag. 37-es) másolata anyagában színezett gipszből. (2015.)

 

Leírás: Leírás: IMG_0754

 

Reneszánsz majolika tintatartó rekonstrukciója. (2008.)

 

Leírás: Leírás: IMG_0930

 

A perkátai korpusz rekonstrukciója. (2010.)

 

Műtárgy másolatokhoz közeli munkák

- Szépművészeti Múzeum Régi Szobor Osztály kiállítása Reneszánsz kerámia és papírmasé készítés-technikáját bemutató tárgyak. (2013.)

- Egyiptomi múmiák. Kellékek gyerekfoglalkozásokhoz. (2012, 2013.)

- Karos hét életnagyságú honfoglalás kori ló készítésében közreműködtem. (2012.)

- Szépművészeti Múzeum két múmia, 21. dinasztia idejéből. Szépművészeti Múzeum részére. Múzeumok éjszakáján előadási kellék. (Élet és utóélet a halál után. Szeánsz három felvonásban.) (2011.)

- Római pénz alapján készült plakett. (2011.) Részletek itt.

- Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeuma, a Visegrádi Palota állandó kiállítására edények: Mátyás- és Beatrix portrés kancsó, címeres tálak, poharak, és 2 nagy tál: Herkules a válaszúton és az ifjúság kútja ábrázolással. Korabelihez hasonló fantázia tárgyak. (2008.)

- Szépművészeti Múzeum Medici kiállítás tapintható kerámiái: Cosimo Medici és Lorenzo Medici mellszobra. (2008.)

- Szépművészeti Múzeum ,,És akkor megjöttek az inkák.’’ Kiállításra félbevágott csigakürt készítése kerámiából. (A belső szerkezet illusztrációja). (2007.)

- Antik hangulatú Minerva mellszobor kerámiából egy fodrászüzlet számára. (2000.)

Leírás: Leírás: IMG_1837 Leírás: Leírás: herkules kutas2 Leírás: Leírás: Mátyás

,,Herkules a válaszúton” és ,,Gyönyörök kertje” c. tálak. Reneszánsz kancsó Mátyás király arcképével. (2008.)

Leírás: Leírás: Minerva12 Leírás: Leírás: Lorenzo

 

Minerva (2000). Lorenzo de Medici (2008). Szobrok.

 

Leírás: Leírás: pecsételőhenger lenyomat

 

Indián pecsételőhenger lenyomata. (2007.)

 

Leírás: Leírás: IMG_0100 Leírás: Leírás: IMG_9767

 

Reneszánsz majolika és reneszánsz papírmasé készítés fázisait bemutató részletek. (2013.)

 

Egyéb (nem kerámia) műtárgymásolatok

- Egervár, Kőből faragott Nádasdy címer kicsinyített másolata. (2013.)

- Szépművészeti Múzeum ,,Egyiptom reneszánsza” egyiptomi kiállítás. (3 állat múmia, egyiptomi fajansz amulettek.) (2008.)

- KÖSZ Perkátai ónozott cizellált réz korpusz rekonstrukciója (2010.)

- Móra Ferenc Múzeum, Szeged. Három egyiptomi állatmúmia másolata (2014.)

Ezekről további részletek a másolatok között az egyéb c. részben.

 

Leírás: Leírás: múmiaLeírás: Leírás: múmia2Leírás: Leírás: IMG_0253

 

Egyiptomi állatmúmiák. Szépművészeti Múzeum. (2008.)

 

Leírás: Leírás: IMG_5622

 

Egyiptomi állatmúmiák Szegeden (2014.)

 

Leírás: Leírás: IMG_0661

 

Nádasdy címer (műkő) (2013.)

 

Egyéb tárgyak készítése

- Országos Szólótáncverseny díjai (2016)

- V. József egész alakos álló szobrának elkészítése kb. 20 cm-es méretben. (2013.)

- Varacskos disznó fej szobor elkészítése (2012.)

- Rózsa Sándor betyár dombormű készítéshez való negatív forma készítése (2102.)

- Földimogyoró és Sportszelet agyagból, reklámfilm kellék. (2011.)

- Szépművészeti Múzeum ,,És akkor megjöttek az inkák.’’ Kiállításhoz kapcsolódóan csokoládé forma (szilikon negatív) készítése. (2007.)

 

Leírás: Leírás: IMG_6842

 

Varacskos disznó fej. (2012.)

 

Leírás: Leírás: IMG_1597

 

Rózsa Sándor dombormű. (2013.)

 

Leírás: Leírás: image001

 

Országos Szólótáncverseny díjai.

 

Oktatás (gyakorlat)

(Helyszínek ABC rendben, mert egy helyszínen több is lehet.)

- Angyalföldi József Attila Művelődési Ház kerámia szakköre (Terra Kotta Egyesület) Fej mintázás. Mázkeverés 3 napos tanfolyam.

- Eötvös Lóránt Tudományegyetem Régészet Tanszék. Kerámia technológia. (Bartosiewicz László kurzusán belül). (2010.)

- Eötvös Lóránt Tudományegyetem Kőzettan és Geokémia Tanszék. Kerámia technológia I. és II. kurzus. (2011-től.)

- Fóti Népművészeti Szakközépiskola (2015-től.)

- Képzőművészeti Egyetem  restaurátor asszisztensi felsőfokú tanfolyamon kerámia készítési gyakorlat (Műtárgymásolatok készítése kerámikus módszerekkel) (2005.)

- Pécsi Tudományegyetem bevezetés a kerámiakészítésbe. Bevezetés a kerámiákon levő nyomok olvasásába. (2011.)

- Szegedi Tudományegyetem kerámia szakkör régészhallgatóknak (2009-2011.)

- Szőnyi István Általános Iskola (rendszeres kerámia óra 1-8. osztályosoknak.) (2002-2003.)

 

Oktatás (elmélet)

(Helyszínek ABC rendben)

- Eötvös Lóránt Tudományegyetem. Régészet Tanszék: kerámiák mikroszkópos vizsgálata. (2013.) Kőzettan- és Geokémia Tanszék: Bevezetés a kerámia-technológiába geológusoknak. (Szakmány György kurzusán belül.) 2013 - 2015. Történeti kerámia technológia (Rácz Zsófia kurzusán 2 alkalom.) 2015 tavasz.

- Eötvös Lóránt Tudományegyetem. Kőzettan és Geokémia Tanszék. Kerámia technológia I. kurzus. Régész- és geológus hallgatóknak. (2011-től.)

- Fóti Népművészeti Szakközépiskola (2015-től.)

- Dr. Kresz Mária Alapítvány (2016-tól.)

- Képzőművészeti Egyetem  készítés-technikai nyomok felismerése (2006.) Restaurátor asszisztens hallgatóknak kerámia anyagismeret óra (2006). Szilikát szakosoknak kerámia anyagismeret (2009). Nyomolvasás és anyagvizsgálat. (2009) Készítés technika gyakorlat, mázak (2010.) kerámia anyagismeret óra (2010).

- Szegedi Tudományegyetem, Alkalmazott és Környezetkémiai Tanszék. Történeti kerámia-technológia (Kukovecz Ákos kurzusán belül. Két alkalom.) (2014 tavasz, 2015 tavasz.)

 

Ismeretterjesztő programok (kerámia gyakorlat, ,,bemutatózás”)

(Helyszínek ABC rendben, mert egy helyszínen több időpont is lehet.)

- Emese Park. Cserépbogrács készítése felrakásos technikával. (2010.)

- Etyeki kezes – lábos (borfesztivál) Árpádkori fazék és cserépbogrács készítés. (2012.)

- Kána lakópark honfoglalás kori cserépbogrács készítés. (2012.)

- Kultúr7 ELTE Budaőrsi kollégiumában agyagozás. (Lovacska készítés.) (2013.)

- Népvándorláskor Fiatal Kutatóinak XX. Konferenciája. Emese park, Szigethalom. Bemutató: cserépbogrács készítése (2010.)

- Magyar Tolkien Társaság gyerektábora. Fejmintázás. (2014.)

- Mikháza Római fesztivál a kolozsvári egyetem szervezésében. Római mécses készítés (cserépformába préseléssel). (2014.)

- Múzeumok Majálisa (Magyar Nemzeti Múzeum) görög, római kerámiák másolatai (2002, 2003), kopt kerámiák másolatai (2004.)

- Múzeumok Hosszú Éjszakája a Szépművészeti Múzeumban kerámiázás, portré (szobor) készítés, egyiptomi amulett készítés. (2007 – 2009.)

- Nagykároly Az agyag soványításának kipróbálása gyakorlatban. Árpád-kori edénykészítés agyagból, régészekkel. (2014.)

- Pesti Vigadó. Fohász a mesterségekért kiállítás. Karcolt díszű edény készítése. (2016.)

- Régészet Napja. Pécsi Tudományegyetem. Agyagozás (2014.) Szeged, Móra Ferenc Múzeum (2015).

- Szakrális Művészetek Fesztiválja (Korábban Szakrális Művészetek Hete. Ars Sacra)

  2010. KÖSZ épületében. Perkátai korpusz mintázása agyagból.

  2011. Szent István Egyetem Ybl Építéstudományi Kara. Ókeresztény olajmécsest, bronzkori Isten-alakos kerámiaedényt, Szent István szarkofág keresztmotívumos töredék másolatának készítése agyagból.

  2013. Magyar Nemzeti Múzeum Angyal szobor vagy dombormű készítés.

  2014. Magyar Nemzeti Múzeum. cserépmécses készítés.

  2016. Kossuth Klub. Fej mintázás.

- Százhalombatta, Régészeti Park Archeoworkshop. Régész hallgatóknak bemutató: agyagok soványítása a gyakorlatban. Budakalászi kocsimodell készítése, Árpád-kori edény készítése. (2014.)

- Székely Nemzeti Múzeum. Micsoda madár ez? Kézműves foglalkozások gyerekeknek. (2009.)

- Szépművészeti Múzeum Baráti Köre

  2014. Agyagtáblák üzenete - ékírás agyagon.

  2014. Angyalszobor mintázás. (A frissen megnyílt Régi Szobor Osztály kiállításához kapcsolódó program.)

  2013. görög vázafestés.

  2012. ,,Istenek és állatok egyiptomi domborműveken”. Dombormű készítés agyagból.

  2009. A ,,Szentföld öröksége” kiállítás idején tekercstartó edény készítése.

  2008. SzM Baráti kör: „Keleti titkok a SzM raktárából” ékírás és pecsételő henger készítés.

- Szépművészeti Múzeum Antik Osztály, ÉÓS program. (2002 – 2009.)

  Különböző kerámia készítési feladatok antik (görög és római) előzmények alapján. Egyszeri alkalmak, szakkör és nyári tábor (utóbbi 2003-tól). 2001- 2009. Általános iskolásoknak. 2002 – 2009 Gimnazistáknak. 2003 – 2009 felnőtteknek. Ezeken kívül: portrékészítés, indián kerámia, egyiptomi kerámia szakkör.
- Szépművészeti Múzeum Múzeumpedagógia Osztály. (2010.)

  Kievi Művészeti Akadémia hallgatóival a Régi Szobor Osztály új állandó kiállításához kapcsolódóan groteszk portré mintázása. (2014.)

  Lényegében az ÉÓS programmal azonos feladatok. (2010.)

- TERKE (Tegyünk Együtt Rákospalota Kertvárosáért Közhasznú Alapítvány) Bronzkori kerámia készítő tábor (gyerekeknek és felnőtteknek). Rákospalota, Református Misszió Központ épülete. (2014.)

 

Leírás: Leírás: IMG_6646

 

Mikháza (Székelyföld), Római fesztivál plakátja. (2014) Római mécses készítés

 

Leírás: Leírás: IMG_6849

 

Archeoworkshop programfüzet. (Magyar Régész Szövetség Ifjúsági Tagozata.) Százhalombatta. (2014.)

 

Tudományos előadások

- A ,,Hadak útján” Népvándorlás kor Fiatal Kutatóinak XXVI. Konferenciája, Budapest. Fullerén, grafén, szén nanocső kerámiában? (2016.)

- FiRoKonf, Pápa. A kerámia készítés melyik szakaszában kerülhetett a terra sigilatákra a slip? (De ez a cím nem jó. Ezt kellett volna: Vizsgálható-e elektronmikroszkóppal az, hogy a készítés melyik szakaszában készült a terra sigillaták bevonata?) (2016.)

- Archeometriai Műhely Magyar Nemzeti Múzeum. Istriai római kori amphorák. Kísérleti régészeti tapasztalatok. (2015.)

- Fiatal Középkoros Kutatók VI. konferenciája, Székesfehérvár. Hogyan égethettek kerámiákat fehérre? II. rész. Az engób és a máz látszólagos ellentmondása a fehér égetéssel. (2014.)

- A ,,Hadak útján” Népvándorlás kor Fiatal Kutatóinak XXIV. Konferenciája, Esztergom. Hogyan égethettek kerámiákat fehérre? I. rész. (2014.)

- Százhalombatta Régészeti Park. Archeoworkshop MaRéSz szervezésében: Mi mindenre lehet következtetni a régészeti kerámiák színeiből? (2014.)

- Nagykároly (Bobáld) Kora középkori falvak kerámiája című konferencián: Mi mindenre lehet következtetni a régészeti kerámiák színeiből? (2014.)

- Archeometria, kognitív és szociálarcheológia konferencia. Miskolci Egyetem. Hogyan égethettek kerámiákat fehérre a középkorban? I. Az égetés technológiája. (2014.)

- ,,Ilyet még nem pipáltunk” Tisztelgő Kovács Béla munkássága és az 50 éves pipakutatás előtt, Eger. Az egri cseréppipák készítés-technikai érdekességei. (2013.)

- Fiatal Középkoros Kutatók V. konferenciája, Szentendre. Az egri cseréppipák készítés-technikai érdekességei. (2013.)

- Őskoros Kutatók VIII. Összejövetele, Debrecen. Soványító anyagok erőssége és ezek hatása a kerámiatechnológiára. (2013.)

- A ,,Hadak útján” Népvándorlás kor Fiatal Kutatóinak XXIII. Konferenciája, Veszprém. Egy fazekasműhely feltárásán milyen szerszámok, eszközök kerülhetnek elő? (2013.)

- Archeometria, kognitív és szociálarcheológiai Régészet Miskolci Egyetem. Két középkori kályhacsempe fekete mázának anyagvizsgálatának meglepő eredménye és ennek magyarázata. (2013.)

- ,,A cserép nem hazudik, ha hagyjuk, hogy igazat mondjon Regionalitás a középkori és kora újkori kerámiában. Konferencia. Mordovin Maximmal közösen: Szécsényi metélt mázas kerámiák. (2013.)

- ,,A cserép nem hazudik, ha hagyjuk, hogy igazat mondjon” Regionalitás a középkori és kora újkori kerámiában. Konferencia. Sárospataki habán kerámiák készítés-technikai elemzése (2013.)

- Fiatal Középkoros Régészek IV. konferenciája Kaposvár. Fekete kályhacsempe mázak anyagvizsgálatának meglepő eredménye és ennek magyarázata. (cikk pdf-ben) (2012.)

- A ,,Hadak útján” Népvándorláskor Fiatal Kutatóinak XXII. Konferenciája, Visegrád. Masek Zsófival közösen: Készítés technológiai megfigyelések szarmata kerámiákon. (2012.)

- Fiatal Középkoros Régészek III. konferenciája. Kecskemét. Sárospataki habán kerámia leletek készítés-technikai elemzése. (2011.)

- Népvándorlás Kor Fiatal Kutatóinak XXI. Konferenciája, Szeged. Kísérlet tarsolylemezek virágainak térbeli értelmezésére. (2011.)

- Kísérleti régészeti konferencia, Miskolc. A különböző mértékben sovány agyagok milyen formázásra használhatóak? (2011.)

- Fiatal Középkoros régészek 2. konferenciája. Miskolc. Soványító anyagok hatékonyságának mérése. (2010.)

- Népvándorláskor Fiatal Kutatóinak XX. Konferenciája. Magyar Nemzeti Múzeum. Soványító anyagok hatékonyságának mérése. (Összefoglaló) (cikk pdf-ben) (2010.)

- II. Sabján Tibor emlékkonferencia, Visegrád. Két középkori kályhacsempe fekete mázának anyagvizsgálatának meglepő eredménye és ennek magyarázata. (2012.)

- Fiatal Középkoros Régészek 1. Konferenciája. Visegrád. A szíriai Margat vár kerámiáinak előzetes készítés-technikai vizsgálata. (2009.)

- Fiatal Római Koros Régészek 4. konferencia. Komárom. Terra sigillaták bevonata. 8 év gyakorlat tapasztalatai a Szépművészeti Múzeum kerámia műhelyében. (2009.)

 

Leírás: Leírás: IMG_0512

 

Konferencia kitűzők

 

Poszterek

- Fiatal Középkoros Kutatók VIII. konferenciája, Sátoraljaújhely. Gyorskorongon készült edényeken található nyomok (korongozás, fakés, esztergakés) (2016.)

- Fohász a mesterségekért. A népművészet mesterségét tanító iskolák mestereinek és tanítványainak gyűjteményes kiállítása. Pesti Vigadó Az alcsuti Maria Immaculata szobor rekonstrukciójának készítése. (2016.)

- ,,A cserép nem hazudik, ha hagyjuk, hogy igazat mondjon” Regionalitás a középkori és kora újkori kerámiában. Magyar Nemzeti Múzeum. Duma György munkássága (2013.)

- Fiatal Középkoros régészek konferenciája. Miskolc. Kerámia műtárgymásolatok. (2010.)

 

Leírás: Leírás: A4es, JPEG

 

Műtárgymásolatok - poszter

 

Ismeretterjesztő előadások

(Időrendben.)

- Herman Ottó Múzeum, Miskolc. (Ásványok a mindennapi életünkben c. sorozat) Az ásványok szerepe a modern és a történeti kerámiakészítésben. (2016.)

- Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola, Szeged. Végzős hallgatóknak: kerámia történet. (2015.)

- Kerámia Park, Budapest. Hogyan égethették a kerámiákat fehérre vörösre égő agyagból elődeink? (2015.)

- Régészet Napja, Szeged, Móra Ferenc Múzeum: Nyomolvasás kerámiákról a régészetben. Égetés közben létrehozható színek kerámiákon. (2015).

- Sümegprága, fazekastalálkozó Érdekességek a magyarországi kerámia történetéből. (2014.)

- II. Oszmán spiritualizmus, közigazgatás és hadászat a török végeken konferencia. Egri pipák készítéséhez kapcsolódó technológiai érdekességek. (2014.) Videó: https://www.youtube.com/watch?v=9TQUnd_ioO4

- Pécsi Tudományegyetem Régészet Napja. Bevezetés a történeti kerámia-technológiába (2014.)

- Pécs, JPM. Történeti kerámia-technológia. - Mit tudhatunk meg a régészeti kerámiák alapján arról, hogy hogyan dolgoztak a fazekasok? (2014.)

- Szakrális Művészetek Fesztiválja Magyar Nemzeti Múzeum. Szakrális és profán világító eszközök kerámiából és porcelánból. (2014.)

- Kerámia Park, Budapest. Alacsony tüzű ólmos mázak (2013.)

- Kerámia Park, Budapest. Szentföldi keresztes kerámiák (2013.)

- Kerámia Park, Budapest. Égetés során előállítható színekről (1000 fok alatti porózus kerámián) (2012.)

- Kerámia Park, Budapest. Agyagok soványításáról, a soványítás és a képlékenység összefüggéséről (2012.)

- Hagyományok Háza Budapest. Miket tanulhatunk a sárospataki habán ásatás selejt kerámiáiból? (2012.)

- Hadikfalvi Andrea fazekas szervezésében agyagok képlékenységéről (2011.)

- Dr. Kresz Mária Alapítvány Mit üzennek a sárospataki habán műhely ásatási leletei? (2011.)

- Pireuszi esték Kariatídák Görög és Magyar Nők Kulturális Egyesület szervezésében. Hagyományos görög- és magyar kerámiák összehasonlítása. (Természetesen itt az ókori görög kerámiákat és a főleg 19. században készült magyar népi kerámiát vetettük össze.) (2011.)

- ,,Atomoktól a csillagokig” anyagok öregedéséről – ahogyan a restaurátorok látják (2010.)

- Restaurátor konferencia Magyar Nemzeti Múzeum. Szíriai ásatás Margat várában (2008.)

- MNM Visegrádi Mátyás Király Múzeuma Margat konferencia. Restaurálás margati várban (2008.)

- Sümegprága, fazekas találkozó. Indián kerámiák készítése (2007.)

- Magyar Nemzeti Múzeum, Archeometriai konferencia. Kerámia kézműves foglalkozások archeometria szolgálatában. (A Szépművészeti Múzeum Antik Osztályán folyó program archeometriai tapasztalatai.) (2007.)

- Sümegprága, fazekas találkozó. Középkori kályhacsempe- és albarello készítés (2006.)

- Restaurátor konferencia Kerámia műtárgymásolatok készítése ókori technikával és gyerekfoglalkozások a Szépművészeti Múzeum Antik Osztályán. (2005.)

- Mezőtúr, 2. Nemzetközi Fazekas találkozó és vásár, elfeledett ókori készítés-technikák (2004.)

- Restaurátor konferencia Kerámia műtárgymásolatok készítése ókori technikával és gyerekfoglalkozások a Szépművészeti Múzeum Antik Osztályán. (2005.)

 

 

Leírás: Leírás: DSCF8405

 

Előadás a Kerámia Parkban. (2013.)

 

Hagyományőrzés, kísérleti régészet

(Helyszínek ABC rendben)

- Nagykároly Az agyag soványításának kipróbálása gyakorlatban. Árpád-kori edénykészítés agyagból, régészekkel. (2014.)

- MNM Visegrádi Mátyás Király Múzeuma vására. (2011.)

- Százhalombatta, Régészeti Park Archeoworkshop. Régészhallgatóknak bemutató: agyagok soványítása a gyakorlatban. Budakalászi kocsimodell készítése, Árpád-kori edény készítése. (2014.)

- Szigethalom, Emese Park. Cserépbogrács készítés (bemutató). (2010.)

- Visegrád, Archexpo vásár. (2012.)

 

Leírás: Leírás: Archexpo

 

Archexpo, Visegrád (2011.)

 

 

Tudományos publikációk

2016. Flis és terra rossa fazekas szemmel. Korongozhatósági vizsgálat: milyen agyag lehet alkalmas nagyméretű római amphorák készítésére? Archeometriai Műhely 2016/2. 131-140.

2016. Tollal rajzolt körvonalak habán kerámián  (Fiatal Középkoros Régészek VI. konferenciája tanulmánykötete.)

2016. Hogyan égethettek kerámiákat fehérre? II. rész. Az engób és a máz látszólagos ellentmondása a fehér égetéssel. (Fiatal Középkoros Régészek VI. konferenciája tanulmánykötete.)

2014. Fiatal Középkoros Régészek V. konferenciája tanulmánykötete. 335 – 341. Török kori cseréppipák néhány készítés-technológiai megoldása. A cikk pdf-ben.

2013. Fiatal Középkoros Régészek IV. konferenciája konferencia tanulmánykötete. Fekete kályhacsempe mázak anyagvizsgálatának meglepő eredménye és ennek magyarázata 173 - 182. A témáról kedvcsináló itt. és a cikk pdf-ben.

2012. Népvándorláskor Fiatal Kutatóinak XX. Konferenciája tanulmánykötete. Véninger Péter: Soványító anyagok erősségének mérése. Az agyag képlékenysége és a formázási eljárások közötti összefüggések vizsgálata. 375 - 393. A témáról kedvcsináló itt és a cikk pdf-ben.

 

Leírás: Leírás: Hadak Útján XX   Leírás: Leírás: 6

 

Balra: Hadak Útján XX. Kötet borítója. Jobbra: Fiatal Középkoros Régészek VI. Konferenciájának Tanulmánykötete.

 

 

 

Megjelenés alatt

- Fullerén, grafén, szén nanocső fekete kerámiában? (A ,,Hadak útján” Konferencia tanulmánykötete.)

- Gyorskorongon készült edényeken található nyomok (korongozás, fakés, esztergakés) (Fiatal Középkoros Kutatók Konferencia tanulmánykötete.)

- Hogyan égethették a kerámiákat fehérre? I. (Népvándorláskor Fiatal Kutatóinak XXIII. Konferenciája tanulmánykötete.)

- Mordovin Maxim – Véninger Péter Szécsényi metélt mázas kerámiák (,,A cserép nem hazudik, ha hagyjuk, hogy igazat mondjon” Regionalitás a középkori és kora újkori kerámiában konferencia tanulmánykötete.)

- Sárospataki habán kerámiák készítés-technikai elemzése. (,,A cserép nem hazudik, ha hagyjuk, hogy igazat mondjon” Regionalitás a középkori és kora újkori kerámiában konferencia tanulmánykötete.)

- Masek Zsófia – Véninger Péter Készítés-technológiai megfigyelések szarmata kerámiákon. (Népvándorláskor Fiatal Kutatóinak XXI. Konferenciája tanulmánykötete.)

- Egy fazekasműhely feltárásán milyen alapanyagok, eszközök és szerszámok kerülhetnek elő? (Népvándorláskor Fiatal Kutatóinak XXII. Konferenciája tanulmánykötete.)

 

Ismeretterjesztő írások

- 2013. Hagyomány és Múltidéző honlapon rövid összefoglaló vékonyfalú poharak készítéséről.

 

Kéziratok

- (2014) Milyen következtetések vonhatunk le a régészeti kerámiák színeiről?

- (2011) Sárospataki habán kerámiák készítés-technológiája.

- (2011) Kísérlet tarsolylemezek virágainak térbeli értelmezésére.

- (2010) Nagy Adrienn– Véninger Péter, Clay Project: Ékírás és írnoki műveltség agyagon – Bevezetés a táblakészítésbe.

- (2009) Adrienn Nagy – Péter Véninger, Clay Project: Cuneiform and Scribal Curriculum on Clay. Preliminary ResultsIntroduction to tablet making.

 

Saját kerámiák

 

- Teás kancsó. (Nem elírás! Nem kancsó, hanem kanna!) Magyar népi boroskancsókból kiindulva teás kanna helyett egy kancsót készítettem saját használatra. (Kancsó, mert úgyse lehet rendes kannát csinálni. Ha meg nem lehet, akkor minek is.) Sárgára égetett kishajmási agyag ólommentes mázzal. (2015.)

 

Leírás: Leírás: teáskancsó mázasan (10)  Leírás: Leírás: teáskancsó mázasan (5) Leírás: Leírás: teáskancsó mázasan (11)

 

- Fűszeres lapát. A mindenki által ismert, fából esztergált fűszeres lapát ötletére korongoztam fűszeres lapátot.

 

Leírás: Leírás: IMG_0596

 

Egyéb saját munkák

- Vakolatdísz rekonstrukciója hőszigetelt házon (2015-2016.)

 

Leírás: Leírás: ház körbevágva

 

- ,,Tüskés szarvasbogár” (2015.) Egy leendő sorozat első párosa. A célom, hogy nem létező lényeket (növényeket, állatokat) minél inkább valósághű módon készítsek el.

 

Leírás: Leírás: IMG_1008    Leírás: Leírás: tüskés szarvasbogár készítés kicsi

 

- Miniatűr motor (dísz) különböző alkatrészekből. (2015.) Az ötlet nem egyedi. Többen is készítettek hasonlót. De olyan jó játék, hogy ki kellett próbálnom.

 

Leírás: Leírás: 111 (2)

 

Kiállítások

Műtárgymásolataim sok kiállításban (tapintható tárlaton) szerepeltek időszaki- vagy állandó kiállításon. (Szépművészeti Múzeum, Nemzeti Múzeum, Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeuma Visegrád, Székesfehérvári Szent István Király Múzeum, Móra Ferenc Múzeum, ,,Matrica” Múzeum, Füzér, Kisnána, Sirok, Drégelypalánk, Szászvár, Jánossomorja, Mór.).

Itt azonban a szó klasszikus értelmében vett kiállítások következnek:

Csoportos kiállítások

2016. augusztus 26. – szeptember 25. Budapest, Pesti Vigadó. Fohász a mesterségekért. A népművészet mesterségét tanító iskolák mestereinek és tanítványainak gyűjteményes kiállítása. (Kerámiák.)

1995. Göd. József Attila Művelődési ház. Tűz és Víz. Kerámia szobraim kiállítása egy fotós fényképeivel közösen.

Önálló kiállítás

1997. Budapest, Káposztásmegyer. Szőnyi István Általános Iskola galériája. Rajzaim, szobraim.

 

Restaurátori munkák

A restaurálás izgalmas és érdekes munka, de műtárgymásolatok és egyéb kellékek készítésével sokkal többet foglalkoztam. A jövőben is inkább a másolat készítéssel szeretnék foglalkozni.

(A Munkahelyek pontban leírtakon túl:)

- Alcsut, arborétum ,,Alpinétum” részében feltárt ,,kígyóra taposó Mária” kerámia szobor töredékei. (2015.)

- Miskolci Herman Ottó Múzeum Nagykinizs, Református templom leletei: csizma (lábszárvédő?) fém kapcsainak in-situként felszedett lelet tisztítása és konzerválása.  (2012.)

- Miskolci Herman Ottó Múzeum Szendrő, Köpüs lándzsahegy tisztítása, konzerválása. (2012.)

- Szír - Magyar Régészeti Expedíció Szíria, Margat. Kerámia és fém leletek konzerválása. (2007 ősz. 2008 tavasz, ősz, 2009 nyár.)

- Etruszk ,,szenelő” (parázstartó tál) Szépművészeti Múzeum, Évszak műtárgya: 2004, Tavasz. (2004.)

- Diplomamunka Bacchust ábrázoló asztali dísz: olasz reneszánsz majolika szoborcsoport restaurálása. (Iparművészeti Múzeum.) (2001.)

 

Műtárgy átadás – átvétel

(Mi a műtárgy átadás – átvétel?)

Szépművészeti Múzeum

2014. Rembrandt (Holland falicsempék.)

2011. Nemes Marcell kiállítás. (Porcelánok.)

2009. Szentföld öröksége. (Régészeti kerámiák.)

2009. Reneszánsz a fáraók Egyiptomában. (Egyiptomi fajanszok.)

2008. Mediciek fénykora. (Mázas reneszánsz majolikák.)

 

Tárlatvezetés

- Szépművészeti Múzeum Antik kiállítás. Görög kerámiák - kerámikus szemével. (2007.)

 

Példaképem

Természetesen sok régész és fazekas ismerősöm van. Néhány kerámikus, szilikátmérnök, néprajzos, művészettörténész és műgyűjtő. Közöttük igen sok olyan, aki a maga területén komoly szakember és kutató. Hosszú lenne felsorolni őket. Így most csak jelzem, hogy nagyra becsülöm a tudásukat.

 

Sherlock Holmes

A műtárgymásolatok készítése és a történeti kerámia-technológia oktatása leginkább Sherlock Holmeséhoz hasonlítható. (Örülök, hogy rajtam kívül más is ezt észrevette, sőt megemlítette beszélgetés során.) 2011 - 2015 között nem dolgoztam semmilyen állami intézményben, bár tartom a kapcsolatot több múzeummal, és alkalmi munkákban veszek részt. Persze a regénybeli Sherlock Holmes kiváló bűnügyi nyomozó volt; én ,,területem” csak a kerámia készítés. A történeti kerámia-technológia óra lényeges része nyomolvasás, aminek segítségével megpróbáljuk megérteni a régi fazekasok gondolkodását és munkamódszereit. (Bár Sherlock Holmes nem oktatta a munkamódszerét, de szívesen mesélt róla bárkinek, aki rákérdezett.) A műtárgymásolatok készítése során pedig ,,gyakorlom” azokat a régi, gyakran egzotikus technikákat, amelyekről az órámon beszélek. További közös vonás, hogy mindketten játéknak és szórakozásnak tekintjük mindezt. És mellékes, hogy érdekel-e még bárki mást, vagy nem. (Holmes történeteit nem saját maga, hanem Watson jegyzi le.)

Egy dolog zavar a legtöbb S. Holmes filmben. Azok a kutatók, akiket becsülök és ismerek, mind alázatosak. Egyik sem beképzelt, mint Holmes. Számomra sokkal hitelesebb lenne egy szerény Sherlock Holmes.

 

Leírás: Leírás: sherlock_holmes_movie_poster-normal

 

(Filmplakát)

Jules Verne

Verne egy új műfajt, a tudományos alapokon nyugvó fantasztikus irodalmat fedezte fel. Engem a történeti kerámia-technológia érdekel, ami jelenleg még csak nyomokban létezik, és remélem (bár kicsi az esélye), hogy egyszer kiteljesedik. (Pontosabban engem érdekel a téma, és igyekszem minél többet megtudni a témáról. Ezen túl ha lesz valami, az jó. Ha nem, akkor meg mindegy.) Vernével szemben ez nem magányos műfaj, csak csapatban valósítható meg, méghozzá nagy csapatra van szükség hozzá. Verne módszeresen olvasott és gyűjtött rengeteg adatot, amelyeket felhasznált a regényeiben. A munkám során ugyanerre van szükség, de ma már van számítógép, ami sokat gyorsít és könnyít a munkában. (Bár a régészeti leletek kézbe fogása és a régészekkel való beszélgetések számomra fontosabbak a könyvtárazásnál.) Vernének elég komoly természettudományos ismeretei voltak, és követte a friss kutatások eredményeit. Gyűjtöm, és olvasom a regényeit. Ezek egy kis része sok mai értelemben vett ,,túlélős” és ,,önellátó” információt tartalmaz, ami mostanában divatos, és érdekes. A Verne regények hangsúlyos műszaki jellege és kalandossága számomra rendkívül pozitív tulajdonság. Mégis minden regénye művelt, de céljaikért kitartóan küzdő, jellemes emberekről szól. (Az 1930-as évekig ez sokfelé jellemző még.) Ráadásul Verne világa a steampunk egyik alapja. (Nem vallom magam steampunknak. Ebben a stílusban én elsősorban izgalmas tervezési lehetőséget látok.)

 

 

Verne egyik klasszikus kiadású regényének címlapja

 

Hagyományőrzők

Nagyra becsülöm azokat, akiket érdekel a történelem, és annak tárgyi világa. Akik energiát és pénzt nem kímélve összeállítanak ruházatott, fegyvert stb. Közülük nagyra tartom a kézműveseket. Azokat becsülöm a legtöbbre, akik együtt működnek a régészekkel, vagy maguk is régészek. Úgy érzem, hogy gyakorlatias szemléletük élőbbé teszi a régészetet.


Miyazaki Hajao rajzfilmjei
Japán rajzfilmekről sokaknak csak durva verekedős képek jutnak eszébe. De nem mind ilyen. A Studio Ghibli és három fantasztikus vezetője (grafikai szempontból is) igényesen megrajzolt rajzfilmeket készít jól átgondolt történetekkel. Az általam ismert rajzfilmek alapján a következő dolgok igen szimpatikusak ezekben:
- A szereplők szorgalmasan és szinte alázatosan dolgoznak. (Nem gondolják, hogy minden erőfeszítés nélkül jól fognak élni. Nem gondolják, hogy erőlködés nélkül elsőre kell sikerülnie dolgoknak.)
- A szereplők nem ostobák (szemben Micimackóval és a legtöbb ifjúsági film gyerekszereplőivel és azok szüleivel).
- A régi tárgyakat (és ezen keresztül a múltjukat) tisztelik, és komoly erőfeszítéseket hajlandóak tenni, hogy ezeket ne semmisítsék meg. (Totoro, Fenn a Pipacs dombon.)
- Nincsenek ,,szélsőségesen gonosz" és ,,szélsőségesen jó" szereplők. (Amelyekről ráadásul első ránézésre tudni lehet, hogy hova tartoznak. Sokszor nehezen, sőt kicsit ijesztően alakuló helyzetben gyakran fokozatosan jobbá válik, és segítők lesznek azok, akik ,,gonosznak" tűntek. Mindez sokkal életszerűbb, mint a ,,jó és gonosz harca" típusú európai szereposztás.

 

Az önéletrajz utolsó frissítése: 2016. december 2.